Jelenetek egy diktatúra életéből. Akár ezt a címet is viselhetné a tavalyi év Nobel-díjas írónőjének, Herta Müllernek A róka volt a vadász című regénye. A mű a Ceauşescu-rezsim embertelen hétköznapjait tárja elénk. A szocialista diktatúra igénytelenségét, koszát és bűzét. A szürke panelházakat, a vécékagyló sötét vizében úszó átázott cigarettacsikkeket. A sörösdobozból készült ceruzatartót, az ócska zseblámpát és megvarrt hálós szatyrot. Az áramkimaradásba belehalt kórházi betegeket. A tönkretett, boldogtalan életeket. A gyárkapukon sebtében kilopott kacatokat, és a gyárak raktári zugaiban sebtében felcsinált nőket. Meg a hányadékot felevő macskát. A beatzenekar koncertjére rátörő gumibotos, kutyás rendőröket, a lakásokat átkutató titkosszolgákat. És a nem titkos szolgákat. A folyón át disszidálni akarók úszó hulláit. A lövéseket, amelyek halkan szólnak, mint egy ág reccsenése, de mégsem olyanok. A félelmet, a kilátástalanságot és halált. A diktátor csillogó hajtincsét. Mert ami csillog, az lát. És a sorsok belesüllyednek a jegenyfák árnyékába, a szétköpködött szotyolahéjak sötétjébe, a lepusztuló környezet hátterébe. Hínárként burjánzik a szöveg, és egyre csak tekeredik fel az ember torkához. De nem lehet ezt elmesélni. El kell olvasni.