A betört ablak

(Részlet Frédéric Bastiat 1850-es Ce qu'on voit et ce qu'on ne voit pas című esszéjéből)

Volt már szerencséje a jelenethez, amikor a jó boltos, Polgártárs János gondatlan fiacskája épp betöri a kirakatablakot? Mert ha igen, úgy Ön is tanúsíthatja, hogy ilyenkor a szájtáti közönség a következő bölcsességgel próbálja vigasztalni a pórul járt boltost: "Látja, minden rosszban van valami jó! Mindenkinek élnie kell valamiből, és hát mi lenne szegény üvegesekkel, ha soha nem törne el egyetlen ablak sem!"  

Nos, ez a fajta vigasztalás egy egész teóriát rejt magában, ami jól megmutatkozik majd ebben az egyszerű példában, és amely teória - sajnos - a gazdasági intézmények nagy részének szabályozását is meghatározza. Tegyük fel ui. hogy a javítás hat frankba kerül, amire Ön mondhatja, hogy ez a baleset hat frankot hoz az üveges konyhájára, ami így lendületet ad az üveges forgalmának, és amely állítással szemben nincs is különösebb kifogásom. Jogos meglátás. Az üveges jön, elvégzi a munkát, kap hat frankot, dörzsöli a markát, és közben lélekben hálás a gondatlan gyereknek. Ez az, ami látszik.   

Másfelől, ha Ön ebből esetleg arra a következtetésre jutna, miként az egyébként gyakran lenni szokott, hogy az ablak betörése tulajdonképpen jó dolog, mert mozgásba hozza a pénzt, ami viszont ösztönzi az ipart en général, akkor viszont kötelességemnek érzem szólni: "Ácsi, kérem, az Ön teóriája csak azt veszi figyelembe, ami látható, és figyelmen kívül hagyja azt, ami nem látható."

E kis történetből ugyanis az már nem látható, hogy Polgártárs János az általa kifizetett hat frankot nem költheti el valami másra. Vagyis nem látható, hogy ha nem kellene kicserélnie az ablakot, akkor kicserélhetné a régi cipőjét, vagy épp vehetne egy új könyvet a házikönyvtárba. Más szóval, ha nincs ez a kis baleset, akkor a hat frankját másra használhatná.
 
Lássuk, miként hat általában az iparra ez a kis incidens! A kirakat eltörött, az üveges forgalma hat frankkal növekedett. Ez az - mint mondtuk -, ami látható. Ha viszont emellett figyelembe vesszük azt is, ami nem látható, és ami a látható pozitív fejlemény mellett egyfajta negatív fejlemény, akkor érthetővé válik, hogy az ablak eltörése nincs sem az iparra általában, sem a foglalkoztatásra általában semmiféle kedvező hatással.

Tekintsük a dolgot Polgártárs János oldaláról: a kirakat eltört, a hat frank elment, van neki egy jó kirakata, épp miként előtte. Nem lett gazdagabb. Ha viszont az ablak nem törik el, akkor Jánosunk a hat frankot egy új cipőre költhetné, és így egyidejűleg lehetne egy ép kirakata plusz egy új cipője. Így amennyiben Polgártárs Jánost a haza részének tekintjük, úgy megállapíthatjuk, hogy mindent összevetve a haza mind javakban, mind munkában szegényebb lett egy kirakatüveg árával. És ezzel rögvest meg is érkezünk egy hallatlan konklúzióhoz: "A feleslegesen elpusztuló eszközök veszteséget jelentenek a társadalom számára". Tudom, a protekcionizmus híveinek égnek fog tőle állni a haja, mégis meg kell, hogy állapítsuk: a tönkretétel, a pazarlás, az elkopás, eltörés stb. nem ösztönzi a foglalkoztatást. Vagy röviden megfogalmazva: a pusztítás nem hasznos.

Mit fog most írni a Moniteur Industiel? Mit fognak mondani annak az M.F. Chamansnak a tanítványai, aki oly precízen kiszámolta, hogy mennyi forgalmat hozna a lángoló Párizs, az elpusztuló házak, amiket újra kellene építeni? Igazán sajnálatos, hogy el kell rontanom ezeket a szellemes kalkulációkat, amennyiben azok szelleme már behatolt a törvénykezésbe, de egyúttal könyörgöm is, kezdje újra azokat a számításokat figyelembe véve immáron azt is, ami nem látható, és ne csak azt, ami látható.
 
Az olvasót pedig emlékeztetnem kell, az általam felhozott kis jelenetnek nem kettő, hanem három szereplője van. Egyrészt Polgártárs János, a fogyasztó, aki a kis incidens miatt nem élvezhet két dolgot, csak egyet, másrészt az üveges, aki a termelőt képviseli, és akinek a kis incidens bevétel növekedést jelent, harmadrészt viszont ott van a cipőkészítő (vagy más iparos), aki hasonló nagyságú bevétel kiesést szenved el ugyanezen okból. És éppen ez a harmadik személy az, aki mindig árnyékban marad, és aki az események nem látható oldalát képviseli, jóllehet elhagyhatatlan szereplője minden ilyen jelenetnek. Ez a harmadik szereplő mutatja meg, hogy valójában mennyire abszurd dolog abban hinni, hogy a rombolásból bármiféle haszon származhat, minként ez a harmadik személy fog - lentebb majd látjuk ezt is -  megtanítani minket arra is, hogy ugyanilyen abszurd a protekcionizmustól bármiféle hasznot remélni, ami maga is részben rombolás. Ezért, ha a protekcionizmus melletti érvek mindegyikét megvizsgálja, akkor arra fog jutni, hogy mindegyik érv mélyén ugyanaz a naiv kérdés áll: mi lenne az üvegesekkel, ha senki sem törne be néha egy ablakot?  

(Angolból fordítva. Saját fordítás.)