Paktum

Manuel Valls francia miniszterelnök és olasz társa, Matteo Renzi bejelentették, de legalábbis céloztak rá, hogy nem fogják betartani azt a fiskális paktumot, amit 2012-ben minden euroövezeti tagállam elfogadott. Helyette az adósságok további halmozását tervezik inkább. Állásfoglalásuk rávilágít az európai monetáris unió egyik alapvető  szerkezeti hibájára, amit az európai vezetőknek fel kell ismerniük és kezelniük kell, mielőtt még nem túl késő” – szól Hans-Werner Sinn remek cikkének nyitó bekezdése. De miben is áll valójában e szerkezeti hiba? Már az öreg Rousseau anno megmondta: a saját magunkkal szemben vállalt kötelezettségek a világon semmire sem köteleznek bennünket. Vagy betartjuk azokat vagy nem. És pontosan ilyenek azok a paragrafusok is, amiket a tagállamok hoznak saját maguk megfegyelmezésére. Vagy betartják azokat vagy nem. Ha a Stabilitási és Növekedési Paktumot sem tartották be, vajon miért is tartanának be egy csontra ugyanolyan másikat? Az ilyen kötelezettségvállalásoknak eleve mindig kétséges a hitelessége. Csak olyan kötelezettségnek van valódi súlya, amit egy külső fél ténylegesen kikényszeríthet, és nem a kollektíven tett újévi fogadalmaknak. A tagállami felelősségvállaláson alapuló „modell”, amit Sinn favorizál, éppen azért hatékonyabb a kölcsönös felelősségvállalásnál, mert ez utóbbi csökkenti a külső kényszer hatását az egyes tagállamokra nézvést, és nagyobb mértékben támaszkodik a tagállamok – szemlátomást nem túl erős –  önfegyelmére.