(saját rajzom; régről)

Elolvastam Nietzsche Bálványok alkonya című kis kötetét (amibe egy hírlapüzletében botlottam bele). Korábban Nietzsche számos művét olvastam, de ez anno valahogy kimaradt. Jóllehet a könyv az életmű kései darabja (1888-as), mégis egy fiatalkori írás frissességével hat (Zarathustra előttinek). Egyik-másik fragmentum különös élességgel világít rá a vitalitásnak az értékek átértékelésében játszott szerepére. Nietzsche egy helyütt pl. azt írja: "Minden egyént aszerint kell szemlélni, hogy az élet emelkedő vagy leszálló vonalát képviseli-e". Amihez a magunk részéről rögtön hozzá is tehetjük, Nietzsche minden dolgot eszerint szemlélt: egyént éppúgy mint egész népeket, államalakulatokat és történelmi korokat. És persze eszerint értékelt és értékelt át morált, vallást, filozófiai tant és művészetet; mindezeket mint az emelkedő vagy süllyedő vitalitás szimptómáit olvasta. Így minden fragmentuma egy-egy fiziológiai látlelet. És e séma viszonylag egyszerű: ami "az élet emelkedő vonalát" képviseli az előkelő, erős és ösztönös; ami pedig a "leszálló vonalát" az dekadens, elfáradt (gyenge) és ösztön elfajzás. Ekképpen dőlnek meg bálványok, és így válik a vitalitás perspektívájából szemlélve a modernitás minden ízében hanyatlás-képződménnyé... (bla-bla-bla)