Schopenhauer a nőben tán leginkább egy ágyékot látott, ami hínárként lehúz. Valamit, ami örökkön beszippantja a férfit a világ fogaskerekei közé, így fordítva még egyet a gyarló lét homokóráján. Micsoda elfáradt szemlélet!

***

Schopenhauer látta, hogy aminek színe van, annak visszája is van; az ellentétek együtt fejlődnek. Ámde Schopenhauer csak a dolgok színét akarta, ezért inkább tagadta egészen az életet. Ebben rejlik lényegi pesszimizmusa. Mindazonáltal az élet mégis csak olyan: mennél inkább kifejlődik az ellentét egyik oldala, annál inkább a másik oldala is. Sokszor a legnemesebb képes a leghitványabbra, a legkifinomultabb pedig a legnyersebbre, és a legműveltebb a leginkább barbár, a legokosabb a legbárdolatlanabb. Mennél jobban kileng az inga az egyik irányba, annál inkább a másikba. Csak az egyik irányba ui. nem lehet kilengeni: akik az élet legnagyobb csúcsait képesek megélni, azoké a legmélye is. Schopenhauer valószínűleg túl fáradt volt mindehhez.

***

Aki nem tud legyőzni egy nőt, az a vágyait akarja legyőzni. Ez a schopenhaueri bölcselet lényege: a hatalomvágy titkos kéje az önmagát legyőző aszketizmusban. Mert az ember már csak olyan, hogy uralkodni akar, és aki nem tud semmi valóságoson uralkodni, az magán uralkodik. Aki nem képes semmit elérni, mert túlontúl fáradt ahhoz, hogy a világ ellen törjön, az inkább a semmit-nem-akarás, a vágyakról lemondás és az önmagát legyőzés titkos kéjét és gőgjét keresi. Schopenhauer az elfáradt emberek bölcselője, filozófiája pedig a megfutamodás bölcsessége, ami megnemesítené a világra fanyalgást.