Megtaláltam kamaszkorom egyik versikéjét.

Egy mondat a forróságról
(játékos fűzfavers)

Május végi tűző nyárban
Forróság van forróság van
Aszfalt fölött remegő légben
Mint elemésztő ólomprésben
Forróság van forróság van

Megrekkenő tétlen délben
Néma percek nehezében
Forróság van forróság van
Kint a téren s a szobákban
Szüntelen a forróság van

Nehezen vett lélegzetben
Ott van minden kis szegletben
És nem csak fülledt zárt termekben
De résnyire vont szűk szemekben
Forróság van forróság van
A testek néma lázálmában
S a napba szédült izzó tájban
Egyre csak a forróság van

Egyenként sok látomásban
Egyenként sok ájulásban
Szirénáknak zúgásában
Mindig csak a forróság van

Hónaljfoltos izzadt ingben
Nincs olyan hely ahol nincsen

Hánykolódó éjszakon
Ott perzsel a vetett ágyon
S a lélek mint a Szaharában
Hamvad el a hamujában

Mert minden égő
Izzó katlan
Tébolyult és nyughatatlan
E május végi tűző nyárban

Forróság van forróság van