hocinesze

2017\07\21 ricardo

Tamás Gazsi és a camp

Az MSZP-támogatás camp, ahogy Susan Sontag annak idején meghatározta, és mint ilyen, szinte vicces”, írja Tamás Gáspár Miklós. Tudjuk, Tamás Gazsi a kommunizmusra szavazna, de nagy bánatára, arra épp nem lehet. Szóval alakuljon bármilyen kormány, marad a kapitalizmus. És ahogy Hegel mondta volt: a sötétben minden tehén fekete. A kapitalizmus sötétjében pedig minden polgári párt egyforma. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Kerüljön kormányra bármelyik párt, Tamás Gazsinak legfeljebb egy kicsivel lesz csak kevésbé borzalmas. A szürke ötven árnyalata mind, amennyiben egyik sem akarja kisajátítani a kisajátítókat. Még a szocialista párt is csúf neoliberális állítólag. Különben is: osztálytársadalmakban az uralkodó osztály uralkodik. Ergo akárki kerüljön kormányra, a burzsoázia van hatalmon. A polgári demokrácia csak formális demokrácia, ahogy a marxisták tartják. Egyre megy ki nyeri a választást, úgysem kerül vissza a vörös csillag az Országház kupolájára. Végső soron mindig a burzsoázia nyer, épp mint a németek a focit. Így aztán Tamás Gazsi számára az országgyűlési választásnak valójában nincs is különösebben tétje. És e tétnélküliségben Gazsi, aki tudja, hogy neki végérvényesen az „emberiség előtörténete” jutott, egy öreg dandy kedves szertelenségével tekint le a világszellem magasából e burzsoá komiszságra, megengedve magának az esztétizáló látás luxusát és a könnyed bolondságot, amennyiben drámai nem tud lenni, hiszen a kommunizmusnak a világon semmi realitása -- komolysága színtiszta komolytalanság volna, ezért inkább megmarad ironikusnak (szigorúan kierkegaardi értelemben (amikor az ember folyvást távolságot tart önmagától)). Így aztán az MSZP-t támogatja, a neoliberálisat. „Azért jó, mert rémes”, ahogy Susan Sontag fogalmaz a campről írt ’64-es klasszikus esszéjében. (Nota bene Tamás Gazsi azóta interjút adott a naftalinszagú félhomályban. E szerint angolszász típusú kétpártrendszer. Plusz Andor László és Pogátsa Zoltán leigazolása Botka csapatába garancia lehet a MaSzoP Piketty-fordulatára. És főként: „a közéleti viták frivolitása, könnyelműsége, komolytalansága erkölcsileg fölháborító”. Ó, tán én lennék, ki ironizál (nem kierkegaardi értelemben), és nincsen itten semmi camp?)

2017\07\04 ricardo

Chips

Fejeket a homokba dugni! Soros György szerint az Egyesült Államok szép lassan átalakult „feel good” társadalommá (ahogy Nyugat-európa gazdag országai szintén). E feel good mentalitás legfőbb következménye, hogy az emberek nem kívánnak a dolgok kellemetlen oldalával szembesülni, és felelőtlenül kitérnek a nehézségek elől. Úgy viszont nehéz megfelelni a változó kihívásoknak. Csak táncolni révülten a diszkógömb alatt, miközben az alagsort már teljesen elöntötte a víz. Ilyen lenne a nyitott társadalom? A feelgoodizmus szóról jutott eszembe.

*

Nem vagyok jogász. Ha a kormány az én arcképemmel szeretné teleplakátolni az országot, ahhoz előtte kellene az engedélyem. Nem tudom, Soros György esetében miként áll a dolog.

*

Hirtelen puhábban szorított kézfogásban. Interjú A zsarnokságról című kis könyvecske szerzőjével, Timothy Snyderrel.

Címkék: chips
2017\07\03 ricardo

(Epiktétosz, sztoa)

(Epiktétosz, a sztoikus bölcs szerint az embernek nincsen más birtoka gondolatain és elhatározásain kívül. E két dolog az, ami az emberhez tartozik, és amik felett közvetlenül rendelkezhet. Minden egyebet el lehet venni tőle: családját, vagyonát, rangját, állását, hírnevét. Ezért a bölcs tudja: mindaz, ami nem áll hatalmában, amit el lehet tőle venni, az természet szerint nem is lehet övé; kizárólag az ész belső autonómiája sajátja. Epiktétosz szerint a lélek az ember egyetlen birtoka, minden egyéb a véletlen ajándéka, amit a véletlen el is vehet. Következésképp a bölcs mindenére úgy tekint, mint az élet kegyes adományára, és nem fáj neki, ha valamit elveszít, hiszen az soha nem is volt öve; tulajdonképpeni birtokát, a lélek belsőjét pedig soha nem veszítheti el. Így aztán a sztoikus bölcs lélekben mindig távolodik attól, ami fölött nincs hatalma, és ezáltal fölé emelkedik a dolgoknak. Ez a sztoikus szabadsága: mert senkinek sem olyan könnyű a szíve, mint annak, aki tudja, hogy végső soron nincs semmije, és lélekben bármi veszteségre el van készülve; egyúttal a sztoikus képes csak igazán örülni mindannak, és méltósággal viselni mindazt, amije van.)

Címkék: (sztoa)
2017\06\27 ricardo

Rothbard a gazdasági válságok félrekezeléséről

Murray Rothbard
[A kormány gazdaságpolitikája válságban]

Mit kellene tennie a kormánynak, ha a lehető leghamarabb szeretné látni egy válság végét, illetve a gazdaság visszatérését a normális prosperitáshoz? Az első és legvilágosabb teendő: nem beleavatkozni a piac önkorrekciós folyamatába. Ui. mennél inkább beavatkozik a kormány, hogy késleltesse a piaci kiigazítási folyamatot, annál hosszabb és megterhelőbb lesz a válság, és annál nehezebb az út a teljes gazdasági kilábalásig. A piaci folyamat kormányzati hátráltatása pusztán súlyosbítja és állandósítja a válságot. Mindazonáltal a kormány által eleddig követett válságpolitikák (és manapság még inkább így lenne) csak súlyosbítottak azokon a problémákon, amiket nagy hangon próbált megoldani. Ha logikusan összeszedjük a különféle módokat, amelyekkel a kormány képes a piaci önkorrekciós folyamatot akadályozni, akkor ezzel valójában épp azoknak a gazdaságpolitikai eszközöknek a listáját kapjuk, amelyekkel a kormány egyébként nagy előszeretettel él a „válságok elleni küzdelemben”. Íme az eszközök, amikkel a piaci önkorrekció feltartható:

(1) A csőd megakadályozása vagy késleltetése. Állami kölcsönök ingatag vállalkozásoknak, bankok felszólítása további hitelezésre stb.

(2) Folytatólagos inflálás. A folytatólagos infláció gátolja az árak szükséges csökkenését, ezáltal késlelteti az önkorrekciós folyamatot és prolongálja a válságot. A folytatódó hitelexpanzió további téves befektetéséket eredményez, amiket egy későbbi válságban kell likvidálni. A kormány "könnyű pénz" politikája megakadályozza, hogy a piac visszatérjen a szükséges magasabb kamatlábakhoz.

(3) A bérszínvonal fenntartása. Egy válságban a bérek mesterséges fenntartása garantálja a tömeges munkanélküliség tartós fennmaradását. Emellett deflációs időszakban a bérek szintjének fenntartása a reálbérek emelkedését jelenti. Az üzleti kereslet csökkenése mellett ez nagyban súlyosbítja a munkanélküliség problémáját.

(4) Az árak fenntartása. Az árak mesterséges fenntartása szabadpiaci szintjük felett eladhatatlan készleteket eredményez, ami gátolja a prosperitáshoz való visszatérést.

(5) A fogyasztás ösztönzése és a megtakarítás ellenösztönzése. Fentebb láttuk, hogy a növekvő megtakarítás és csökkenő fogyasztás gyorsítja a válságból való kilábalást, míg a növekvő fogyasztás és a csökkenő megtakarítás tovább súlyosbítja a megtakarított tőke hiányát. A kormány ösztönözheti a fogyasztást élelmiszerjegyekkel és segélyekkel, valamit ellenösztönözheti a megtakarításokat és beruházásokat magasabb adókkal, különösen a tehetősek, a vállalatok és a vagyon megadóztatásával. Valójában az adók bármekkora emelése, valamint a kormányzati költekezés növelése elriasztja a megtakarítást és beruházást, illetve stimulálja a fogyasztást, mert a kormányzati költekezés teljességgel fogyasztás. A privát források egy részét megtakarították és befektették volna; a kormányzati források viszont teljességgel fogyasztásra mennek. Ezért a kormányzat relatív súlyának bármekkora növekedése a gazdaságban a fogyasztás-beruházás arányt a fogyasztás felé billenti, és ezáltal prolongálja a válságot.

(6) A munkanélküliség támogatása. A munkanélküliség bármilyen támogatása (munkanélküli „biztosítás”, segély stb.) meghosszabbítja a munkanélküliséget, és késlelteti annak folyamatát, hogy a munkások azokra a területekre áramoljanak, ahol vannak betölthető állások.

Ezek tehát azok az intézkedések, amelyek késleltetni fogják a gazdasági kilábalást, és elmélyítik a válságot. Mindazonáltal ezek az intézkedések a kormány régi jó kedvencei (…).

(Részlet az America’s Great Depression című műből. Eredeti kiemelések.)

2017\06\26 ricardo

(...)

(Minden évben a Budapest Pride közeledtével ugyanazok a debil újságírók és egyéb véleményformálók megfutják ugyanazokat a cikkeket pro és kontra. Ugyanazokkal a hallatlanul elmés kukiból meg nuniból lesz csak gyerek és Csajkovszkij is meleg volt kaliberű érvekkel.)

Címkék: (...)
2017\06\24 ricardo

Lucy in the sky with Huxley

Ötven éve jelent meg a Beatles Sgt. Pepper albuma. Ennek okán nagyobb lélegzetű cikk a Hetekben. Az írás végkicsengése: a Beatles a ’60-as évek ifjúsági ellenkultúrájának zászlóshajója. Szex, drogok és rock & roll. Kimondatlanul, de a hetilap tipikus olvasója számára világosan: istenfélő takaros fiatalok lecserélése LSD-függő hippikre, szakadt farmeres flower childokra; keresztény értékrend helyett New Age. Gyanítom, komoly önfegyelemre volt a cikkírónak szüksége ahhoz, hogy kihagyja a Tavistock Intézetet és Huxleyt (aki szerepel a lemez borítóján) meg hogy Adorno volt a Beatles dalok valódi szerzője.

Címkék: Beatles
2017\06\19 ricardo

A zsarnokságról

Cicero óta tudjuk, a történelem az élet tanítómestere. És a 20. század diktatúrái bőven szolgálnak tanulsággal. Timothy Snyder kis könyvében meg is fogalmaz párat. (A műnek erős politikai éle van, amennyiben a szerző tkp. Donald Trump elnökké választásakor kizökkent idő (ó, kárhozat!) helyre tolásához kíván jó tanácsokat adni derék amerikai polgártársainak. Ám tanácsai kétség kívül megfontolandók.)

Címkék: zsarnokság
2017\06\15 ricardo

Értelmiségiek és kapitalizmus

Az értelmiségiek sosem viseltettek gyengéd érzelmekkel a kapitalizmus iránt. Mi lehet az ok?

Az értelmiségiek a társadalom intellektuálisan legkiválóbb tagjai. Ezért az értelmiségiek hajlamosak a társadalom leginkább értékes tagjainak képzelni magukat, akiknek — következésképp — kijár hatalom, pénz és dicsőség; személyes érdemeiknek megfelelően. Robert Nozick filozófus szerint e képzelgés forrása az oktatás.

Az értelmiségiek diákként többnyire jó tanulók voltak, tehát sikeresek. Nekik jutott a sok tanári dicséret és fejsimogatás. Jó beszédkészségük és gyors felfogóképességük kiemelte az értelmiségi palántákat diáktársaik sorából. Megtanulták a leckét: a jutalom a szellemi kiválóság eredménye. És tudjuk jól, az iskola felkészíti az embert az életre.

Vagy mégse teljesen. Az iskolából kikerülő jó tanulókat sokszor csalódás éri az életben. A piacon ugyanis nem az egyéni tudás a legnagyobb érték; a kereslet-kínálat törvénye nem feltétlenül a szellemi kiválóságot jutalmazza. Többnyire nem fényes verbális készségeik okán kerülnek az emberek a piac csúcsára. A piacnak más leckéje van, mint az iskolának. Miként Ludwig von Mises fogalmaz: „A kapitalista piaci demokrácia az embereket nem „igazi” érdemeik, belső értékeik és morális kiválóságuk alapján jutalmazza. Egy embert nem az tesz többé vagy kevésbé sikeressé, hogy valamiféle „abszolút” igazságosság mércéje szerint miként értékelendő, hanem az, hogy embertársai miként értékelik személyes kívánságaik, vágyaik és céljaik mércéje szerint”.

Amikor felnőtt értelmiségiek a társadalom legértékesebb tagjainak képzelik magukat, valójában egykori osztályfőnökeik szemével tekintenek magukra. Mindazonáltal a piac nem fejsimogató tanárnő, aki a szépszavúaknak osztja a mosolyokat: senkit nem illet pénz és dicsőség pusztán azért, mert szeret a parkban Vergiliust olvasni, és mert átadja az ülőhelyét az időseknek a villamoson.

Vagyis Nozick szerint az értelmiségiek antikapitalista mentalitásának forrása az, hogy a piac nem meritokratikus. Vagy legalábbis nem úgy, mint az iskola. Az iskolarendszerből kikerülve a friss értelmiségek legtöbbje deklasszálódásként éli meg tényleges piaci státuszát; többségük ui. úgy vélte, az iskola után majd éppúgy kijár neki a magas pozíció, mint az iskolai hierarchiában. A meghiúsult ambíciók okán az értelmiségiek neheztelnek a kapitalizmusra. Nem meglepő, hogy a frusztrált értelmiségiek sokkal jobban preferálják a javaknak valamilyen központi autoritás által történő érdem szerinti elosztását, mint a piaci „anarchiát és káoszt”. Mert az iskolarendszerhez hasonlóan működik. Az értelmiségiek szívük szerint a teljes társadalomból egy nagy iskolát csinálnának, ahol intellektuális kiválóságuk okán dicsőségben és javakban lubickoló vezetők lehetnének.

Végtére miben is áll az értelmiségi antikapitalizmus? Friedrich Hayek szerint az emberek nehézségeinek jelentős része abból származik, hogy állandóan módosítaniuk kell életüket, gondolataikat és érzelmeiket annak érdekében, hogy egy nagy társadalom (bővített rend) egymást átfedő alrendjeinek különféle szabályai szerint tudjanak élni és boldogulni. Mert ha korlátozás nélkül alkalmaznánk a mikrokozmosz (család, iskola stb.) szabályait, mint szeretet, önzetlenség, érdem stb. a makrokozmoszra (város, ország stb.), akkor rövid időn belül elpusztítanánk a civilizációnkat. A frusztrált értelmiségek viszont éppen ezt kívánják tenni, mert a makrokozmosz személytelen szabályai (piac, törvény stb.) között nem boldogulnak olyan jól, mint a mikrokozmoszban, ahol jobban érvényesülnek a személyes kvalitások. Ámde egy társadalom nem működhet úgy, mint egy iskola vagy postahivatal. Az iskola működhet meritokratikusan, de a piac nem tud.

2017\06\13 ricardo

Szauna

Reggel. Reggel az irodában 36 °C fogad.

Túlérzékenység. Azt mondja Boross Péter az interjúban: „Ez a feminin túlérzékenység, amely a liberális baloldalt egyébként is jellemzi”. Sloterdijk jellemezte az újbaloldal filozófiáját az „érzékenység” filozófiájaként. Mint a fiúk idegenkedése és tiszteletlensége az apákkal szemben. Adorno mint ideáltípus, az anyás, túlreflektált férfi, aki idegenkedik mindattól, ami valóban férfias — nőktől, biznisztől, nagy evés-ivástól, kocsiktól, focitól stb., vagyis mindattól, amit egy férfi szeret. Mert a férfiak világa durva: a nemiség alantas, a biznisz kizsákmányolás, a kérges kezű férfiak kivágják a fákat. Menekülés az apák világától az anyák szoknyájához. A baloldaliság mint pipogyaság — félelem mindattól, ami erőt és tekintélyt parancsol, és ami rámenősen önérdeket követ. Adornónak Schumann az élvezet, Kiergekaard meg Beckett. A baloldaliság, mint nőies túlérzékenység és neurotikusság.

Az antikapitalista mentalitás. Egy újabb nagyszerű mű magyar fordítása az Ellenpropaganda.com oldal jóvoltából.

Címkék: (...)
2017\06\12 ricardo

TOP10

Az én Beatles 10-es listám (Bill Wyman után):

10. “Taxman” Revolver (1966)
9.   “I’m Only Sleeping” Revolver (1966)
8.   “Blackbird” The Beatles (“The White Album”) (1968)
7.   “With a Little Help From My Friends” Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band (1967)
6.   “Norwegian Wood” Rubber Soul (1965)
5.   “A Day in the Life” Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band (1967)
4.   “Something” Abbey Road (1969)
3.   “Across the Universe” Let It Be (1970)
2.   “The Long and Winding Road” Let It Be (1970)
1.   “She’s Leaving Home” Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band (1967)

Címkék: Beatles TOP10
2017\06\10 ricardo

(Stiglitz, euró)

(Elolvastam Stiglitz könyvét az euróválságról. A könyv kb. James Tobin 2001-es cikkének és Soros György 2010-es esszéjének keresztezése. Plusz az IMF/EKB/EU trojka hangos ostorozása (illetve mindezek nyakon öntve a szokásos baloldali tirádákkal). Vagyis semmi eredeti. Ennél fontosabb az, hogy Stiglitz számos kérdésben téved. Példaként egyet emelnék ki. „Meggondolatlanságában Európa hasonló problémát teremtett, mint amivel a jelentősen eladósodott fejlődő országok és feltörekvő piacok néznek szembe. Görögországnak nincs kontrollja annak a pénznek a kibocsátása fölött, amiben hitelt vett föl — euróban tartozik”, írja Stiglitz. (Nota bene eredetileg Paul De Grauwe okossága.) És ezzel szemben a valóság: 2008 októberétől a Full Allotment Policy keretében az eurózóna központi bankjai (a korábbi gyakorlattól élesen eltérve) mennyiségi korlát nélkül kezdtek refinanszírozási hiteleket nyújtani a kereskedelmi bankoknak; messze a piaci kamatszint alatt, miközben az elfogadható fedezet lement bóvliba. Görögországot, Spanyolországot, Portugáliát, de Olaszországot is valójában a nemzeti "pénznyomda" mentette meg. Sehol erről egy árva szó.)

Címkék: euró Stiglitz