hocinesze

2017\09\21 ricardo

Knots & tensions

Címkék: masszázs
2017\09\12 ricardo

(Blikk)

(Debussy dalaival ismerkedem. A CD booklet rövid ismertetőjében a kiváló zenetörténész, Fazekas Gergely azt írja: „Debussy rövid időn belül bejáratos lett az asszony (Marie Vasnier – én) otthonába, nem sokkal később pedig a hálószobájába is”. Bódi Sylvi meg belepucsított a kamerába - Fotó!)

Címkék: blikk
2017\09\11 ricardo

Makronóm

Elindult a Mandiner gazdasági blogja, a Makronóm. Üdítő fejlemény, hogy a beköszönő poszt nyitó mondata linkeli a Mises Institute honlapját; vagy az, hogy elsők közt szemlézi a „market monetarista” Scott Sumnert. Nem árt egy kis változatosság. A blog rovatvezetője György László, amitől a dolog kap némi vajszínű árnyalatot — meglehet, az egész egyszerű kormánypropaganda lesz. Addig is érdeklődve figyelem.

Címkék: makronóm
2017\09\05 ricardo

Top 10 film (ahogy az éppen felötlött)

Alain Resnais (r.) Tavaly Marienbadban (L'année dernière à Marienbad) (1961)
Alejandro González Inárritu (r.) Bábel (Babel) (2006)
Enyedi Ildikó (r.) Az én XX. századom (1989)
Ingmar Bergman (r.) Kígyótojás (The Serpent's Egg) (1977)
James Mangold (r.) Észvesztő (Girl, Interrupted) (1999)
John Cassavetes (r.) Egy hatás alatt álló nő (A Woman Under the Influence) (1974)
Michael Mann (r.) Ali (2001)
Paul Thomas Anderson (r.) Magnólia (Magnolia) (1999)
Spike Lee (r.) Egy sorozatgyilkos nyara (Summer of Sam) (1999)
Sydney Pollack (r.) A keselyű három napja (Three Days of the Condor) (1975)

Címkék: film
2017\09\01 ricardo

A tegnapihoz

Sokan úgy vélik, a migrációs válság rácáfol a történelem végének fukuyamai tézisére. Mondják, az elmúlt negyedszázad sokkal inkább a ’90-es évek másik nagy bestsellerét, Huntington civilizációk összecsapásáról írt művét látszik igazolni. Ám a migrációs válság nem cáfolja a Kojève-Fukuyama-féle tézist. Amit manapság látunk az a diktatórikus és autoriter rezsimek okozta konfliktusok következményeinek betüremkedése a liberális demokráciák történelem utáni világába, ami aztán azt a látszatot kelti, mintha a liberális demokráciával mégsem ért volna véget a történelem. A fukuyamai történelmi narratívában a civilizációk összecsapása valójában a történelem utáni liberális demokráciák és a felzárkózó nem-demokratikus perifériák találkozása (vagy konfliktusa). A történelem végének tézisét Fukuyamánál nem lehet pusztán történeti eseményekkel cáfolni, kizárólag annak bizonyításával, hogy a liberális demokrácia maga is még egy elnyomó politikai rendszer, ezért az elismerésért folyó harc nem juthat általa végső nyugvópontra.

Címkék: Fukuyama
2017\08\31 ricardo

Fukuyama és a történelem vége

Mit jelent a történelem vége Fukuyamánál? Azt, hogy a világ nagy részén jelenleg nincs olyan egyetemességre törő ideológia, ami valódi versenytársa lehetne a liberális demokráciának, és nincs más egyetemes legitimációs elv, mint a népfelség.

Ami nem azt jelenti, hogy a liberális demokrácia mindenhol diadalmaskodott volna; az eszméje diadalmaskodott mindenhol — az emberek sehol a földtekén nem kívánnak diktatúrában és parancsgazdaságban élni. A történelem vége röviden: el tudunk képzelni olyan jövőt, ahol kisebb a szegénység, ahol kevesebb a betegség, ahol kevesebb a rasszizmus és intolerancia stb., de nem tudunk elképzelni olyan jövőt, ami nem demokratikus, és ami alapvetően nem piacgazdaság. A diktatúrában elő népek mindenhol liberális demokráciát akarnak; a liberális demokrácia az egyetlen legitimnek tekintett politikai rendszer szerte a glóbuszon. Minden egyéb történelmi mellék- vagy zsákutcának bizonyult.

Hegel szerint az 1806-os jénai csata után véget ért a történelem. Amivel Hegel nem azt kívánta állítani, hogy a liberális állam mindenhol diadalmaskodott volna, hanem azt, hogy a modern liberális állam alapját alkotó szabadság és egyenlőség elveit a legfejlettebb országokban felismerték és érvényesítették, és hogy ennek nincs alternatívája. A politikai szerveződésnek nincsenek a liberalizmusnál különb elvei, amennyiben a liberális demokrácia megszünteti a történelmet mozgató alapvető ellentmondást. Legalábbis Alexandre Kojève, a 20. századi jeles Hegel-interpretátor olvasatában, akinek a történelem végéről szóló tézisét Fukuyama átveszi.

Kojève értelmezésében a hegeli történelemfilozófia fókusza az úr-szolga harc: a történelem mozgatórugója az elnyomottak küzdelme az elismerésért. A modern liberális demokráciát megelőző államformák legitimitása egytől egyig az úr-szolga viszony valamilyen formáján alapult, ezért az elnyomottak elismerésért való küzdelme végül a történelem szemétdombjára juttatta. A liberális demokrácia annyiban szünteti meg a történelmet, amennyiben megteremti az egyetemes (kölcsönös) elismerés államát.

Kojève szerint a történelem 1806-ban véget ért. Persze 1806 óta számos véres háború és forradalom történt, de ezek az események tkp. a "perifériák felzárkózását" jelentették. A világ két részre oszlik: egy történelem utánira és egy olyanra, amelyben még nem ért véget a történelem. A diktatórikus és autoriter rezsimek pusztán történelmi késében vannak, és miközben felzárkóznak rendre betüremkednek a liberális demokráciák történelem utáni világába háborúikkal, népmozgásaikkal stb. A Kojève-tanítvány Fukuyama számára a történelem vége nem a világban zajló történések végét jelenti, hanem azok irányát. (...)

Címkék: Fukuyama