Frédéric Bastiat írja 1850-ben, hogy amikor a közgazdászok azt kérik a kormánytól, hogy az ne avatkozzék a vallásba, akkor a baloldaliaktól és egyéb széplelkű humanistáktól rögtön megkapják a vádat, miszerint ateisták és erkölcstelenek. És amikor a közgazdászok azt kérik a kormánytól, hogy az ne avatkozzék az oktatásba, akkor az a vád, hogy ellene vannak a tudásnak és felvilágosodásnak. Mondhatni, butának szeretnék a népet. És amikor a közgazdászok az állami közmunka programok ellen tiltakoznak, akkor meg állítólag egyenesen a munka ellen vannak.

Bastiat szerint mindez olyan, mintha valakit azzal vádolnánk, hogy éheztetni akarja az embereket, csak mert ellene van annak, hogy az állam gabonát termesszen.    

Mert ha az állam nem avatkozna bele a vallási életbe, akkor nyilván tombolna az erkölcstelenség. Nyilván, állam nélkül se tudás, se felvilágosodás. És ha az emberek maguk költik a pénzüket, akkor ezzel nem foglalkoztatnak senkit, bezzeg ha az állam költi az emberek pénzét, az munkahelyeket teremt. (Mert az állam által elköltött minden forint rögtön további másik kettőt is megmozgat ugye, viszont amit az emberek költenek, na az mintha ott se lenne.) Mintha a gabona csak az államnak teremne meg, más gazdának az istenért se.

Miről is van hát szó? Valójában éppen azok az emberek nem bíznak a közösségben, akik folyton a közösségre hivatkoznak. Azok az emberek akarnak pl. államilag fenntartott kultúrát, akik azt hiszik, hogy e nélkül nem is lenne olyan, hogy kultúra, mert a közösség maga olyat magától nem csinál. Hazafiság, jólét, tudomány, találmányok és művészetek, így vélik, a közösségben maguktól nem virágoznak. Máskülönben miért is kellene azokat államilag fenntartani! "[A]z emberek semmit sem származtatnak maguktól". Hovatovább az emberek még ahhoz is hülyék, hogy úgy költsék a pénzüket, hogy ezáltal egymásnak munkát adjanak. Nem is igazi költekezés, amit nem az állam költ! "[A]z olyan tevékenység, amelyet se nem szabályoznak, se nem támogatnak, az nem létezik" - így gondolkodnak a szocialisták. Az van, amit a hatalom ad, és amit nem ad, az nincs. Ha az állam nem adná, úgy nyilván se orvoslás, se művészet, se szolidaritás, se barátság, se szerelem nem létezne. Mert amit az állam nem tesz, azt az emberek maguktól ugye nem teszik. És ha az állam nem gondoskodna munkahelyekről, az emberek istenuccse leülnének a folyópartra megvárni, amíg lassan éhen halnak.

Vagy még világosabban szólva: "[a] szocialisták lebecsülik az emberiséget".  Bastiat szerint a szocialisták azt "feltételezik, hogy ha a törvényhozók az emberekre hagynák, hogy szabadon követhessék ösztöneiket, a vallás helyett az ateizmushoz jutnának, a tudás helyett a tudatlansághoz, a termelés és a csere helyett a szegénységhez".

Miről is van hát szó? A folyton a közösséghez fellebbező baloldaliak valójában magatehetetlennek képzelik a közösséget, jóllehet nem az. A szocialisták nem a közösségben hisznek, hanem éppenséggel a közösség az, amiben nem hisznek. A szocialisták nem bíznak a közösség erejében és aktivitásában, így szívük szerint minden hatalmat és tevékenységet az államra testálnának, amely államot tévesen a társadalommal azonosítanak. Mindebből pedig leginkább annyi igaz, hogy ha az állam hiperaktív, akkor az emberek idővel passzívak lesznek, ha az állam kényszer-szolidaritást erőltet, akkor az idővel felmorzsolja a valódi szolidaritást, az ál-kollektívák pedig tönkreteszik a valódi individuumok valódi szövetségét.