hocinesze

2020\05\21 ricardo

Csütörtök

Büntető.

Címkék: bűntető
2020\05\18 ricardo

Hétfő

A hazai értelmiségi meglehetősen önállótlan, amennyiben többnyire valamilyen megfelelési kényszer vezeti. Még rosszabb a kettős megfelelési kényszer. Körösényi tudósként megtalálta ehhez a kettős megfelelési kényszerhez a megfelelő okosságot: plebiszciter vezérdemokrácia.

Címkék: (...)
2020\05\13 ricardo

Szerda

Nézem Pogátsa Zoltán mai fészbuk bejegyzését. Kis komment. Némi adat: 2017-ben az Egyesült Államokban a felső jövedelem decilisbe tartozók (legmagasabb jövedelmű 10 százalék) adójából származott az összes jövedelemadó-bevétel 70 százaléka; a lakosság alacsonyabb jövedelmű alsó felének jövedelemadója mindössze 3 százalékát adta a jövedelemadó-bevételeknek. (2017-ben a felső jövedelem centilisbe tartozók (felső 1 százalék) adója adta az összes jövedelemadó-bevétel 39 százalékát, 1980-ban ugyanez az érték 19 százalék volt). (Nota bene épp tegnap végeztem a par excellence progresszív baloldali közgazdász, John Weeks The Debt Delusion c. év elején megjelent könyvével, amiben hasonló számok és ábrák szerepelnek. Weeks meg is állapítja, hogy a progresszív adóterhek és az alacsonyabb jövedelműek számára nyújtott transzferek következtében az Egyesült Államokban jelentős jövedelem-redisztribúció történik.)

2020\05\09 ricardo

Az erkölcsi pátosz akarása

Isaiah Berlin észrevétele (amit amúgy mellékesen tesz): ahogy a 20. század elhozta végül a liberális demokráciákat és a jóléti államokat Nyugaton és egyre inkább szerte a glóbuszon, úgy hagyott alább az a fajta erkölcsi szenvedély, romantikus lázadás és pátosz, ami az elégedetlen társadalmi csoportok korai, heroikus harcát jellemezte. Manapság sokkal kisebb tere van a világmegváltó lázadásnak vagy az olyan fennkölt beszédnek, ami ihletetten ecseteli egész társadalmi osztályok és népek leigázottságát. Az erkölcsi szenvedélytől fűtött lázadó értelmiségiek kénytelenek a „globális katasztrófák”, a „periféria országok” meg a hasonlók felé fordulni ahhoz, hogy tiltakozásuk hangneme kellően patetikus (elméleti elvont) lehessen, erkölcsi kiállásuk pedig kellően heroikus (nárcisztikus-fontoskodó). Pl. nem kizárt, hogy a romantikus lázadás tüzének fenntartása — a Szovjetunió dicstelenné válása mellett — közrejátszhatott abban, hogy a nyugati marxisták lelkesedése a múlt század ’60-as éveitől az afrikai és arab országok nemzeti felszabadító mozgalmai felé fordult. De az erkölcsi szenvedély e romantikus lázadó hevülete érhető tetten a jobboldali értelmiségiek nemzeti szuverenitásért vagy a kisebbségi népcsoportok területi autonómiájáért manapság folytatott „harcában” is; az ihletett filippikákhoz az EU tagállamoknak Brüsszel gyarmataivá kell válniuk vagy egyéb globális hatalmak által leigázni kívánt nemzetekké stb.; gondoljunk pl. Békés Mártonra, aki írásaiban képes harmadik világbeli gyarmati országnak lefesteni Magyarországot, hogy aztán hősiesen meghirdethesse a „dekolonizációt”.

2020\04\25 ricardo

Szombat

Herbert Stein cikkét olvasom. Stein azt írja, a tragikus sorsú amerikai elnök, John F. Kennedy — akire az amerikai nép, mint a legsármosabb és legokosabb elnökére emlékszik mai napig — egyszer bevallotta, hogy sosem jut neki eszébe a fiskális és monetáris politika közti különbség. Az viszont eszébe jut neki, hogy a Federal Reserve elnökét William Martinnak hívják, és mert a Martin név m betűvel kezdődik, épp mint a pénz (money), ezért azt tudni szokta, hogy a monetáris politikáért a jegybank felelős. (Lehet-e rossz szavunk honi politikusra?)

Címkék: J.F.K.
2020\04\09 ricardo

Ha jó a vége

Az Egyesült Államokban bekövetkezik az „Esemény”; teljes az összeomlás. Az elbeszélés végén Martin Mars, a főszereplő, az arizonai Paradicsom-völgyben álló bunkerszerű erődítménye (koporsónál alig nagyobb) pánikszobájának rejtekében fekszik. Vírustól lázasan, és olyannyira legyengülten, hogy záróizmain sem képes uralkodni,— lefossa a lábát. E meghitt képpel vesz búcsút az olvasótól a kötet.

Címkék: radikálisok
2020\03\24 ricardo

Cikk helyett

Két hete még azt fontolgattam, hogy írok egy nagyobb lélegzetű cikket a gazdasági válságokról. Az indíttatást néhány kommentem adta, amit Béndek Péter blogján írtam.

A cikkben azt fogalmaztam volna meg, hogy a gazdasági válságok és a privát eladósodás szoros kapcsolatban állnak, és hogy három-négy indikátor — úgy mint hitelkiáramlás mértéke, magánadósság szintje, folyó fizetési mérleg alakulása, lakásárak (eszközárak) alakulása — képes viszonylag jól előrejelezni egy közelgő gazdasági válságot. Dicséretes a Nobel-díjas Eugene Fama szerénysége, aki egy 2010-es The New Yorker magazinnak adott interjúban megállapította, hogy egyszerűen nem ismerjük a gazdasági recessziók okát, de ennél azért talán jobb a helyzet.

A 2007/2008-as világgazdasági válságot azon elméleti iskolák képviselői látták leginkább előre, amely elméleti iskolák válságelméletében (vagy üzleti ciklus elméletében) a magánadósság növekedésének (hitelexpanziónak) központi szerep jut, mint pl. a minskyánusok vagy az osztrák iskola képviselői, hozzátéve, hogy a klasszikus Kindleberger-féle „válság anatómiában” szintén a hitelexpanzió a lényegi válság ok. Az eltérő válságelméletek közös nevezője a privát eladósodás (jóllehet léteznek azért kivételek, mint pl. a monetarista elmélet, ami tkp. az összes kisebb-nagyobb recessziót a restriktív monetáris politikának tulajdonítja).

2019-es A Brief History of Doom című könyvében Richard Vague pl. egyenesen azt állítja, hogy az elmúlt két évszázad minden gazdasági válságát a magánadósság gyors felfutása okozta: a válságok kitörését megelőző 3-5 évben a magánadósság/GDP arány 30-40 százalékpontos növekedése, ami a csúcson túllépte a 150 százalékos szintet. Az Atif Mian és Amir Sufi szerzőpáros House of Debt című könyvükben pedig még erősebb megállapítást tesznek: a magánadósság volumenének válságok előtti felfutása a lakossági ingatlanjelzálog-hitelezés megugrását jelenti. Amivel jól összecseng Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff This Time Is Different című kötetének azon megállapítása, hogy a bankválságok két legfontosabb figyelmeztető indikátora a lakásárak emelkedése és a folyó fizetési mérleg deficitje, ahol utóbbi azt jelzi, hogy a lakossági eladósodás külföldi forrásból történik, illetve magas a külföldi tőkebeáramlás („capital flow bonanza”). Még azon válságelméletek is, amelyek a gazdasági visszaesést a vagyonmérleg-kiigazítás szándékával visszafogott banki hitelezésnek vagy csökkenő lakossági fogyasztásnak tulajdonítják, mint pl. Richard Koo The Holy Grail of Macroeconomics című könyvében, szintén egy olyan privát eladósodásból finanszírozott eszközbuborékból indítják teóriájukat, ami a vagyonmérleg torzulását első körben okozza.

De ez a tervezett cikk rövid idő alatt teljesen okafogyott és érdektelen lett. Csak ebben a kis posztban emlékezek meg róla.

Címkék: válság
2020\03\21 ricardo

Koronavírus, Veszprémy, Békés (zagyvaposzt)

A koronavírus-járványról írja Veszprémy László Bernát: „Az ilyen eseményeknél mindig van az értelmiségiekben és a politikusokban egy késztetés, hogy a korábbi világrend végét meghirdessék, és aztán mindig kiderül, hogy az emberi jellem rendszerfüggetlen, azaz nem változik”.

Nemrégiben olvastam Amin Samman Történelem a pénzügyi időkben című — egészében nézve rendkívül fárasztó — könyvét, melyben a szerző bölcs megfigyelést tesz. Egy válságot jellemzően kétféleképpen szokás értelmezni: „korszakváltó” vagy „ciklikus” válságként. Samman ugyan gazdasági válságokról beszél, de észrevétele szegről-végről kiterjeszthető a válságokra általában.

A „korszakváltó” értelmezés történeti narratívába helyezi a válságot. Eszerint a válság korszakváltó fordulópontot jelent, ami lezárja a korábbi történeti korszakot, illetve megnyitja a következőt, ami a korábbihoz képest lényegi formaváltozást mutat. Nota bene a különféle gazdaságtörténeti narratívákban teljességgel bevett a nagyobb válságokhoz kapcsolódó korszakolás. Ezzel szemben a „ciklikus” válságértelmezés nem historikus. Eszerint minden válság visszatérő válság, amennyiben azok rendre hasonló szabályszerűséget (vagy mintát) mutatva zajlanak le, függetlenül a konkrét történeti kontextustól. A válságok így legfeljebb történeti epizódok a nihil novi sub sole jegyében.

Azok az „értelmiségiek és a politikusok”, akik eleve nagy erejű változásokra — radikális reformokra, a fennálló rend meghaladására stb. — vágyakoznak, illetve akik hagyományosan historikus narratívában értelmezik a mindenkori fennálló rendet, hajlamosak egy válság „korszakváltó” értelmezésére, amennyiben a fennálló rend csődjének bizonyítékát szeretnék látni benne, ami olyan új korszakot hoz, amelyhez a korábbitól eltérő újfajta politika és világlátás szükségeltetik. Ezzel szemben azok az „értelmiségiek és a politikusok”, akik a fennálló rend hívei, illetve akinek a világlátása hagyományosan ahistorikus, hajlamosak egy válság „ciklikus” értelmezésére, amennyiben szeretnék a válságot azon rendre visszatérő válságok egyikének látni, amelyek mindig is voltak és lesznek.

Amiből rögtön adódik, hogy a fennálló rend kritikusai, tekintsék azt gazdasági, ökológiai vagy egyéb más okból meghaladandónak, és akik politikailag többnyire baloldali orientációjúak, jellemzően a válságok „korszakváltó” értelmezéseire fogékonyak. A politikai jobboldal felé orientálódók viszont inkább a „ciklikusra”.

Persze jobboldaliak szintén lehetnek kritikusak a fennálló renddel szemben. Eklatáns példája ennek — a Veszprémy által is emlegetett — Békés Márton történész, a regnáló kormány ideológusa, aki számos korábbi írásában értekezett a 2007/2008-as világgazdasági válság „korszakváltó” jellegéről, illetve annak úgymond korszakváltó világpolitikai következményeiről, úgy mint Donald Trump USA elnökké választása vagy a Brexit. Még a koronavírus-járvány is valamiféle tünete a megrendült korábbi világrendnek, amit a „történelem vége”, a Washingtoni konszenzus és hasonlók körvonalaznak (a „neoliberalizmus évtizedei”). Nota bene Békés esetében az indíték egyszerű: annak bizonygatása, hogy az Orbán-kormány politikája már a 2007/2008-as világgazdasági válságot követő új korszak adekvát politikája, ami pusztán a leköszönő világrend hívei, mint pl. a hazai ellenzéki politikusok, számára „unortodox”, amennyiben a régi rend szempontjai alapján próbálják azt megérteni. Vagyis Békés olyan politikai narratívát kreál, ami egy teljes történeti korszakváltást vázol fel annak érdekében, hogy az Orbán-kormány „unortodoxnak”, „illiberálisnak” stb. mondott politikája a 2008 utáni új időszak adekvát politikájaként tűnhessen fel, és amely narratívában az ellenzéki politikusok még nem vették észre, hogy új világ van, és a régi rend ideológiájának fogságában ragadtak.

Ugyanakkor Békés harcostársa, a szintén jobboldalai Veszprémy az idézett mondatában a válságoknak inkább az olyan „ciklikus”, „rendszerfüggetlen”, a változatlan emberi természetben rejlő értelmezését pedzegeti, mint amilyen a gazdasági válságok esetében a „mániák, pánikok és összeomlások”. Ami bizonyára összefügg Veszprémy erős piacpárti elköteleződésével, amit Békés esetében már kevésbé egyértelmű.

(…)

Címkék: (...)