hocinesze

2020\04\02 ricardo

(...)

Elolvastam Hemingway Az öreg halász és a tenger c. elbeszélését. Nem dobott fel.

Címkék: (...)
2020\03\24 ricardo

Cikk helyett

Két hete még azt fontolgattam, hogy írok egy nagyobb lélegzetű cikket a gazdasági válságokról. Az indíttatást néhány kommentem adta, amit Béndek Péter blogján írtam.

A cikkben azt fogalmaztam volna meg, hogy a gazdasági válságok és a privát eladósodás szoros kapcsolatban állnak, és hogy három-négy indikátor — úgy mint hitelkiáramlás mértéke, magánadósság szintje, folyó fizetési mérleg alakulása, lakásárak (eszközárak) alakulása — képes viszonylag jól előrejelezni egy közelgő gazdasági válságot. Dicséretes a Nobel-díjas Eugene Fama szerénysége, aki egy 2010-es The New Yorker magazinnak adott interjúban megállapította, hogy egyszerűen nem ismerjük a gazdasági recessziók okát, de ennél azért talán jobb a helyzet.

A 2007/2008-as világgazdasági válságot azon elméleti iskolák képviselői látták leginkább előre, amely elméleti iskolák válságelméletében (vagy üzleti ciklus elméletében) a magánadósság növekedésének (hitelexpanziónak) központi szerep jut, mint pl. a minskyánusok vagy az osztrák iskola képviselői, hozzátéve, hogy a klasszikus Kindleberger-féle „válság anatómiában” szintén a hitelexpanzió a lényegi válság ok. Az eltérő válságelméletek közös nevezője a privát eladósodás (jóllehet léteznek azért kivételek, mint pl. a monetarista elmélet, ami tkp. az összes kisebb-nagyobb recessziót a restriktív monetáris politikának tulajdonítja).

2019-es A Brief History of Doom című könyvében Richard Vague pl. egyenesen azt állítja, hogy az elmúlt két évszázad minden gazdasági válságát a magánadósság gyors felfutása okozta: a válságok kitörését megelőző 3-5 évben a magánadósság/GDP arány 30-40 százalékpontos növekedése, ami a csúcson túllépte a 150 százalékos szintet. Az Atif Mian és Amir Sufi szerzőpáros House of Debt című könyvükben pedig még erősebb megállapítást tesznek: a magánadósság volumenének válságok előtti felfutása a lakossági ingatlanjelzálog-hitelezés megugrását jelenti. Amivel jól összecseng Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff This Time Is Different című kötetének azon megállapítása, hogy a bankválságok két legfontosabb figyelmeztető indikátora a lakásárak emelkedése és a folyó fizetési mérleg deficitje, ahol utóbbi azt jelzi, hogy a lakossági eladósodás külföldi forrásból történik, illetve magas a külföldi tőkebeáramlás („capital flow bonanza”). Még azon válságelméletek is, amelyek a gazdasági visszaesést a vagyonmérleg-kiigazítás szándékával visszafogott banki hitelezésnek vagy csökkenő lakossági fogyasztásnak tulajdonítják, mint pl. Richard Koo The Holy Grail of Macroeconomics című könyvében, szintén egy olyan privát eladósodásból finanszírozott eszközbuborékból indítják teóriájukat, ami a vagyonmérleg torzulását első körben okozza.

De ez a tervezett cikk rövid idő alatt teljesen okafogyott és érdektelen lett. Csak ebben a kis posztban emlékezek meg róla.

Címkék: válság
2020\03\21 ricardo

Koronavírus, Veszprémy, Békés (zagyvaposzt)

A koronavírus-járványról írja Veszprémy László Bernát: „Az ilyen eseményeknél mindig van az értelmiségiekben és a politikusokban egy késztetés, hogy a korábbi világrend végét meghirdessék, és aztán mindig kiderül, hogy az emberi jellem rendszerfüggetlen, azaz nem változik”.

Nemrégiben olvastam Amin Samman Történelem a pénzügyi időkben című — egészében nézve rendkívül fárasztó — könyvét, melyben a szerző bölcs megfigyelést tesz. Egy válságot jellemzően kétféleképpen szokás értelmezni: „korszakváltó” vagy „ciklikus” válságként. Samman ugyan gazdasági válságokról beszél, de észrevétele szegről-végről kiterjeszthető a válságokra általában.

A „korszakváltó” értelmezés történeti narratívába helyezi a válságot. Eszerint a válság korszakváltó fordulópontot jelent, ami lezárja a korábbi történeti korszakot, illetve megnyitja a következőt, ami a korábbihoz képest lényegi formaváltozást mutat. Nota bene a különféle gazdaságtörténeti narratívákban teljességgel bevett a nagyobb válságokhoz kapcsolódó korszakolás. Ezzel szemben a „ciklikus” válságértelmezés nem historikus. Eszerint minden válság visszatérő válság, amennyiben azok rendre hasonló szabályszerűséget (vagy mintát) mutatva zajlanak le, függetlenül a konkrét történeti kontextustól. A válságok így legfeljebb történeti epizódok a nihil novi sub sole jegyében.

Azok az „értelmiségiek és a politikusok”, akik eleve nagy erejű változásokra — radikális reformokra, a fennálló rend meghaladására stb. — vágyakoznak, illetve akik hagyományosan historikus narratívában értelmezik a mindenkori fennálló rendet, hajlamosak egy válság „korszakváltó” értelmezésére, amennyiben a fennálló rend csődjének bizonyítékát szeretnék látni benne, ami olyan új korszakot hoz, amelyhez a korábbitól eltérő újfajta politika és világlátás szükségeltetik. Ezzel szemben azok az „értelmiségiek és a politikusok”, akik a fennálló rend hívei, illetve akinek a világlátása hagyományosan ahistorikus, hajlamosak egy válság „ciklikus” értelmezésére, amennyiben szeretnék a válságot azon rendre visszatérő válságok egyikének látni, amelyek mindig is voltak és lesznek.

Amiből rögtön adódik, hogy a fennálló rend kritikusai, tekintsék azt gazdasági, ökológiai vagy egyéb más okból meghaladandónak, és akik politikailag többnyire baloldali orientációjúak, jellemzően a válságok „korszakváltó” értelmezéseire fogékonyak. A politikai jobboldal felé orientálódók viszont inkább a „ciklikusra”.

Persze jobboldaliak szintén lehetnek kritikusak a fennálló renddel szemben. Eklatáns példája ennek — a Veszprémy által is emlegetett — Békés Márton történész, a regnáló kormány ideológusa, aki számos korábbi írásában értekezett a 2007/2008-as világgazdasági válság „korszakváltó” jellegéről, illetve annak úgymond korszakváltó világpolitikai következményeiről, úgy mint Donald Trump USA elnökké választása vagy a Brexit. Még a koronavírus-járvány is valamiféle tünete a megrendült korábbi világrendnek, amit a „történelem vége”, a Washingtoni konszenzus és hasonlók körvonalaznak (a „neoliberalizmus évtizedei”). Nota bene Békés esetében az indíték egyszerű: annak bizonygatása, hogy az Orbán-kormány politikája már a 2007/2008-as világgazdasági válságot követő új korszak adekvát politikája, ami pusztán a leköszönő világrend hívei, mint pl. a hazai ellenzéki politikusok, számára „unortodox”, amennyiben a régi rend szempontjai alapján próbálják azt megérteni. Vagyis Békés olyan politikai narratívát kreál, ami egy teljes történeti korszakváltást vázol fel annak érdekében, hogy az Orbán-kormány „unortodoxnak”, „illiberálisnak” stb. mondott politikája a 2008 utáni új időszak adekvát politikájaként tűnhessen fel, és amely narratívában az ellenzéki politikusok még nem vették észre, hogy új világ van, és a régi rend ideológiájának fogságában ragadtak.

Ugyanakkor Békés harcostársa, a szintén jobboldalai Veszprémy az idézett mondatában a válságoknak inkább az olyan „ciklikus”, „rendszerfüggetlen”, a változatlan emberi természetben rejlő értelmezését pedzegeti, mint amilyen a gazdasági válságok esetében a „mániák, pánikok és összeomlások”. Ami bizonyára összefügg Veszprémy erős piacpárti elköteleződésével, amit Békés esetében már kevésbé egyértelmű.

(…)

Címkék: (...)
2020\02\15 ricardo

(...)

(Michael Roberts azt írja, hogy Piketty A tőke a 21. században c. könyvében alaposan dokumentálta, hogy a fejlett országok felső 1 százalékának ’80-as évek óta tartó fantasztikus gazdagodását „nem a bér- és munkajövedelmek, hanem a tőkejövedelmek óriási növekedése” okozta. Érthető, hogy a marxista Roberts szeretné ekképpen látni. Ám Piketty ennek éppenséggel az ellenkezőjét állítja: a legmagasabb jövedelmek részarányának növekedése a teljes jövedelmen belül a legmagasabb keresetű rétegek fizetésének emelkedésére vezethető vissza, és nem a megnövekedett tőkejövedelmekre. Az Egyesült Államokban pl. a felső centilis összjövedelmén belül a tőkejövedelmek aránya végig a 20. század során (beleértve a ’80-as évek óta tartó időszakot) folyamatosan csökkent; jelenleg a felső centilis jövedelmének 90 százaléka munkajövedelem. Ahogy Piketty fogalmaz: a kapitalizmus a „járadékosok társadalmából” a „menedzserek társadalmává” alakult. Amit lehet ugyan a tőkejövedelmek koncentrációjaként is értelmezni, mégis tény, hogy még az igazán tehetősek is alapvetően munkajövedelemből élnek. Miként (jobboldalisággal nem vádolható) Dean Baker írja az Egyesült Államokkal kapcsolatban: „Az elmúlt négy évtized növekvő egyenlőtlenségének jellegét illetően létezik egy tévhit, amit fontos korrigálni. Az egyenlőtlenség azon növekedése, amit ebben a peridusban az Egyesült Államokban láttunk, csaknem teljes egészében a béregyenlőtlenség növekedéséről szólt. Nem történt eltolódás a bérjövedelmektől a profit vagy egyéb tőkejövedelmek felé”.)

Címkék: (...)
2020\02\13 ricardo

A Mandible család 2029-2047

Venezuela-típusú gazdasági összeomlás az Egyesült Államokban 2029-ben. Az USD bukása, bancor. A FED elnöke bizonyos Krugman. Elszabaduló infláció (Phillip Cagan neve konkrétan); lakossági arany beszolgáltatása a latin-amerikai származású Alvarado demokrata elnök rendeletére; Nevada állam kiválik, mint Szabad Állam. Occupy Wall Street vs. Tea Party. Az Egyesült Államok mint fejlődő ország. Szatirikus családregény.

Címkék: regény
2020\01\13 ricardo

Scruton

Elhunyt Roger Scruton brit konzervatív filozófus. Scrutonnak közel egy tucat könyve jelent meg idehaza, aminek a felét olvastam; legutóbb a nemrég megjelent Futóbolondok, csalók, agitátorok: Az újbaloldal gondolkodói kötetet. Magam kettőt emelnék ki: A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye (Noran Libro Kiadó, 2011), Iszom, tehát vagyok (Akadémiai Kiadó, 2011). Isten nyugosztalja.

Címkék: R.I.P.
2019\12\28 ricardo

Reggel 2.

Nem függetlenül az amerikai dollár globális tartalékvaluta szerepétől, az USA legexportképesebb terméke az államadóssága. Az ország krónikus folyó fizetési mérleg hiánya tkp. a holland kór (Dutch disease) egyik esete (amikor az állampapírok játsszák a történetben a földgáz szerepét).

*

Az elmúlt napokban Albert Camus előadásait és beszédeit olvasom, és rendre popperi gondolatokba ütközök. Pl. A szabadság tanúja c. 1948-as beszédben: „(…) jobb úgy tévedni, hogy közben nem gyilkolunk meg senkit, és jobb beszélni hagyni másokat, mint hogy igazunk legyen egy hullatömeg tetején, halálos csöndben”.

Címkék: (...)