Két lemez januárra: ajánló
hocinesze
Reggel 2.
Nem függetlenül az amerikai dollár globális tartalékvaluta szerepétől, az USA legexportképesebb terméke az államadóssága. Az ország krónikus folyó fizetési mérleg hiánya tkp. a holland kór (Dutch disease) egyik esete (amikor az állampapírok játsszák a történetben a földgáz szerepét).
*
Az elmúlt napokban Albert Camus előadásait és beszédeit olvasom, és rendre popperi gondolatokba ütközök. Pl. A szabadság tanúja c. 1948-as beszédben: „(…) jobb úgy tévedni, hogy közben nem gyilkolunk meg senkit, és jobb beszélni hagyni másokat, mint hogy igazunk legyen egy hullatömeg tetején, halálos csöndben”.
Reggel
Olvasom: Tíz dolog, amit nem tudtál a Szemtől szemben című filmről. Tizenegy. A filmben van egy rablási jelenet, ami alatt végig Ligeti György Gordonkaversenye szól.
*
Este az orgonakoncerten összefutottam a tai chi edzővel. Már egy éve nem voltam edzésen. Vissza kellene szoknom.
*
A hidegháború csúcsán, 1960. október végén Szvjatoszlav Richter öt koncertet adott a Carnegie Hallban, majd karácsonykor még kettőt. A hét koncerten Haydntól Prokofjevig összesen tíz zeneszerző több, mint hatvan műve hangzott el. Mind a hét koncertről felvétel készült. 2017-ben a Sony Classical egy 13 CD-ből álló dobozban kiadta újra a legendás felvételeket. A jézuska pedig meghozta nekem. Mit hallgassak meg elsőnek?
Gerilla
A héten megvettem Laurent Obertone Gerilla: Franciaország végnapjai c. disztópikus regényét. Gondoltam, az ünnepek alatt kényelmesen elolvasom. Végül egyetlen nap alatt elolvastam. Ezzel Obertone regénye felzárkozott nálam A Pál utcai fiúk mellé.
Vasárnap
A bevásárlóközpontban émelyítő karácsonyi dalok szólnak. Let it snow, let it snow, let it snow. Mennyire rühellem.
Ami rögtön három.
70 méter, 146 tonna
Kommentár
Csejtei Dezső Európa, a beváltatlan ígéret c. írása a Kommentár friss számában. A szerző lázas igyekezettel próbál szellemi glóriát vonni a kormánypropaganda köré. Aminek tizenhat oldalnyi törmelék a vége: tekintélyes mesterek jól-rosszul interpretált gondolatainak értelmetlen egyvelege. Hegel, Nietzsche, Spengler, Ortega, Husserl, Heidegger. Közben lapos Sorosozás, migránsozás meg liberális véleményterror. Még szerencse, hogy Hegelnek, Heideggernek ezzel nem lehet ártani; kivált egy Csejtei nem tud akkorát fröccsenni, hogy az ne peregjen le rögtön a csatornába.
Lámfalussy, Matolcsy, euró
Dacára annak, hogy Matolcsy György szerint az euró „hibás, sőt káros politikai koncepcióra épült”, az MNB elnökeként 2013-ban nagyvonalúan megalapította az „euró atyjáról” elnevezett Lámfalussy-díjat. Az idén pl. Yves Mersch kapta az elismerést, aki ennek alkalmából a februári Lámfalussy Konferencián — ami 2014 óta az MNB szervezésében évente kerül megrendezésre — előadást tartott. (Nota bene 2017-ben az MNB kiadott (magyar és angol nyelven) egy válogatáskötetet Lámfalussy írásaiból.)
(...)
(„A valóság az, hogy — neve ellenére — a neoliberalizmus korszaka távolról sem volt liberális. (…) A neoliberalizmus alig hasonlít arra a >>nyitott társadalomra<<, amit Karl Popper támogatott”, írta pár hete Joseph Stiglitz, aki cikkében Fukuyamát és Sorost emlegeti. Ez most Fricz Tamás udvari politológus (civilben NGO-szóvivő) cikkéről jutott az eszembe.)
Kedd
A Faith No More The Real Thing albumát hallgatom, és most 16 éves kamasz akarok lenni 1989-ben. Kitűrt kockás flanelingben, hátrafordított baseball sapkában, kazettás walkmannel a fejemen, görkorcsolyával a lábamon, ahogy hátrafelé szlalomozom a járókelők között valahol San Francisco utcáin.
Diabetes mellitus
Tegnap volt a Cukorbetegség világnapja. A GEO magazin szép tudománytörténeti cikket közöl a diabéteszről. Lassan tizennégy éve annak, hogy I-es típusú cukorbeteg vagyok, és ebből a cikkből kell megtudnom, hogy a diabetes mellitus latin kifejezés átfolyó mézet jelent. Tűnődöm, lehet-e ennél költőibb neve betegségnek.