Egy 2020. áprilisi interjúban a nagy Noam Chomsky a koronavírus-járvány kapcsán megállapítja: „Elég egy pillantást vetni a Trump-féle költségvetésre, ha látni akarjuk, hogyan kezeli a jelenlegi kapitalista rendszer ezt a problémát”. Annak kapcsán, hogy a gyermekbénulás elleni Salk-féle vakcina anno nem került szabadalmaztatásra, kicsivel később Chomsky megállítja: „Ez is kapitalizmus, de szabályozott formában”. Majd annak kapcsán, hogy a Trump-kormány lélegeztetőgépet adott el Kínának, amit később visszavásárolt, Chomsky levonja a konklúziót: „A szabadpiac egyszerűen nem működik”.

Schmidt Mária asszony becses figyelmébe.
Brett Ratner (r.) Csúcsformában 3. (Rush Hour 3) (2007)

Stop USA-NATO-EU. Thürmer kiáll.

Molnár Tamás Európa zárójelben c. kötetének, a XXI. Század Intézetben tartott, könyvbemutatóján Békés Márton a kötetet méltató beszédében azt állította: Molnár több, mint 30 évvel ezelőtt papírra vetett esszéi ma aktuálisabbak, mint születésük idején voltak, mert az, ami akkor zseniális prófécia volt, ma valóság lett. Mondott valamit! Az egyik — először 1990-ben megjelent — esszéjében Molnár pl. azt írja: veszélyt tartogat a gazdag nyugat-európai országok rászabadítása a Szovjetunió igájából éppen csak felszabaduló szegény kelet-közép-európai országokra az egyesülő Európa keretében. Milyen veszélyt? Idézem: „Vagy a gazdasági egyensúly állandó hiányát, vagy a nemzeti reakciót néhány éven belül, protekcionista, esetleg xenofób reakciót, amelyet tekintélyuralom követhet, aztán a nyugati modell gyökeres elvetését”.

A magyar kormány 500 liter misebort küld Ukrajnába.

Carlos Santana Song for Cindy (2021)

A kalkulációs vitáról írt cikkem eredeti szerkesztésben itt.

Vangelis Alpha (1976)

Promóciós interjú a Mandineren Galló Bélával. A XXI. Század Intézet tudományos munkatársaként Galló némiképp kakukktojásnak tűnik Schmidt Mária csapatában (talán Szili Katalin protezsálásával került be, tényleg találgatás). Persze Galló amolyan díszbalos a NER-ben. Anno Hegedűs Zsuzsa meg Csintalan Sándor játszott valami hasonló szerepet (a nagyobb nyilvánosságban). Értsd: a FiDeSz képviseli a hagyományos baloldali értékeket. (Nota bene a pártnak munkástagozata is van (vagy legalábbis volt).) Galló szövege is a 15 évvel ezelőtti: az Anthony Giddens és Manuel Castells által fémjelzett, a ’90-es évek végén szárba szökkent, harmadik utas, modernizációs, DEMOS-féle politika (idehaza Gyurcsány Ferenc, Dessewffy Tibor a 2000-es évek közepén) valójában nettó neoliberalizmus baloldali köntösben (a máskülönben teljesen marginális Szanyi Tibor szintén ezzel a szöveggel házal úgy 15 éve, persze kezdetben a MaSzoPon belül). Aztán az interjú végén Galló megállapítja: a klasszikus szociáldemokratáknak mára a keresztény konzervatívok lettek a természetes politikai szövetségeseik, ami kb. úgy hangzik, hogy nagyon jó neki ott a XXI. Század Intézetben tudományos munkatársnak lenni.

A kalkulációs vita: Darabok egy kirakóshoz címmel posztom olvasható a Carl Menger Intézet blogján. Köszönet a szerkesztőnek a közlésért.

Stefan Zweig Csillagórák kötetét olvasom. Patetikus elragadtatással írt portrék; a Toscanini- és Mahler-portré már-már émelyítően elragadtatott, fennkölt szóömleny; Robert Scott kapitány Antarktisz-expedíciójának leírása remekmű. Közben rendre ilyen mondatok: „csak a túlzás, sosem a mértékszerű válik termékennyé”.

Megnéztem a Nincs idő meghalnit. Minden idők egyik legrosszabb Bond-mozija. A Craig-filmek kezdettől fogva próbálnak James Bond karakterének mélységet adni (emlékeket, érzelmeket, esendőséget stb.), ami túl jól sikerült: Bondból egy szenvelgő anyámasszony katonája lett. Ha így folytatódik, legközelebb elbőgi magát dugás közben, amit meg kell beszélnie. Sok már a drámázás, a bevérzett szemek meg a nyúzott arc; most kellene az anyai nyakleves, szedd már össze magadat, édesfiam, nem ismerni rád, kisstílű lettél. Ami egyedül reményt adhat, hogy ezzel a filmmel Craig leköszön, és a következő Bondnak már nem lesz szüksége Prozacra.

(Úgy tűnik, Puzsér rendes RHCP rajongó. Meghallgatom tőlük kedvenc dalomat (mármint abból, amit egyáltalán ismerek): Suck My Kiss, 1991-ből.)

Santana Blessings and Miracles albumával ismerkedem. Teljesen lemaradtam a tavaly év végi megjelenésről. Az album hatodik tétele a Procol Harum 1967-es Whiter Shade Of Pale című klasszikus dalának feldolgozása, amibe instant beleszeretek. Eddig működik.

Faithless Baseball Cap (1996)

(Olvasom — gyakran olvasni hasonlót —, hogy a NATO 1990 utáni keleti bővítése nem volt tekintettel Oroszország „megfelelő befolyási övezet fenntartásával kapcsolatos jogos érdekeire”. Na szép. Mintha bármely országnak „jogos érdeke” lehetne más szuverén országokat saját „befolyási övezetének” vagy „ütközőzónájának” tekinteni.)

Koreyoshi Kurahara (r.) Antarktisz (Antarctica) (1983)