Nincs arany középút, Ludwig von Mises szerint

Mises szerint (Middle-of-the-Road Policy Leads to Socialism) kapitalizmus és szocializmus dolgában nincs arany középút. Az ún. középpárti politika, a piac állami szabályozása, és kontrollja, az intervencionizmus (interventionism) (ahogy Mises nevezi) valójában út a szocializmusba. Az intervencionizmus ui. nem egy önmagában is megálló gazdasági rend, úgymond. Hanem egy szocialista ágenda. Mises szerint ui. a marxi életműben tkp. kétféle út vezet a szocializmusba: a Kommunista Kiáltvány útja, és A tőke útja. A tőke útja közismert: ez a kapitalizmus önfelszámolásának az útja - a rothadó kapitalizmus olyannyira kielézi a saját belső ellentmondásait, hogy végül eljön az óra, és a munkásosztály egyetlen gyors forradalmi tettel kivívja a szocializmust. Épp csak ki kell nyitni az ajtót, és az elkorhadt ház magától összedől, ahogy Lenin mondotta. Ezzel szemben, a Kommunista Kiáltvány útja a szocializmusba a step-by-step út. A fiatal Marx szerint a kommunistáknak igazából olyan kövteléseket kellene megfogalmazniuk, mint az erős progresszív jövedelemadók, az örökösödési jog korlátozása, vagy a közösségi közlekedés ingyenessé tétele. Mert az ilyen és hasonló lépések szinte visszafordíthatatlanul megindítják a gazdaságot a szocializmus irányába. A kis állam ti. nagyot csinál magából. A piaci intervenció újabb intervenciót eredményez. Azaz, a piac minden szabályozása újabb és újabb szabályozást hív életre, a magántulajdon minden korlátozása további korlátozásokhoz vezet, az elsődleges jövedelmek minden újraelosztása pedig tovább növeli az újraelosztás mértékét stb. Az ún. arany középút, avagy az egyenlő távolságtartás középpárti politikája így lényegében a Kommunista Kiáltvány útja a szocializmusba. Vagy ahogy Mises fogalmaz: The middle-of-the-road policy is not an economic system that can last. It is a method for the realization of socialism by instalments.