Ámosz Oz szerint (Hogyan gyógyítsuk a fanatikust) a fanatizmus magva az ember megalkuvást nem ismerő önhittsége, és a kompromisszumra való képtelensége. A fanatikus ember ráadásul küldetéses: változásra akarja bírni embertársait, sőt e célból akár az erőszak alkalmazását sem tartja elfogadhatatlannak (legalábbis valamirevaló fanatikus). Más szóval a fanatikus igazi emberbarát, aki mindig csak jót akar. Ahogyan azt a nagy J.-J. Rousseau mondá: ha az emberek maguktól nem akarnak boldogok lenni, akkor kényszeríteni kell őket, hogy boldogok legyenek. (Tulajdonképpen, vélekedik Oz, Bin Laden is csak jót akart 2001. szeptember 11-én: meg kívánta menteni a nyugati ember lelkét. Megmenteni az anyagi jóléttől, az individualizmustól, a demokráciától, a szekuláris államtól, a piacgazdaságtól stb., stb. Mindezek ui. fölötte károsak az emberre. Mármint az iszlám fundamentalizmus szerint. (Ergo inkább egy bomba pusztítsa el a hitetlent, mint a Coca-Cola, ugye.)) Hogyan gyógyítsuk hát a fanatizmust? Ámosz Oz szerint leginkább humorral és empátiával. Jó humorú ember csak elvétve fanatikus. A humor ui. képessé tesz az öniróniára, vagyis arra, hogy az ember lehetőség szerint ne vegye görcsösen komolyan magát, i. e. tudjon távolságot tartani saját magától, sőt hogy akár nevetni is tudjon magán, és megalkuvást nem ismerő önhittségén. Másfelől az empátia képessé teszi az embert mások helyébe gondolni magát. Főként, hogy világ (többnyire) nem westernfilm, ahol csakis jófiúk és rosszfiúk vannak. (Azaz, a fanatikus által változásra bírni vágyott emberek döntően jófiúk.)