Olvasom Vajda Mihály írását az ÉS-ben. És felmerül a kérdés: van-e az értelemnek primátusa a megismerésben? Nietzsche szerint a görög nyelvben a ’bölcs’ szó etimológiailag a ’sapió’ szóhoz tartozik, ami ’ízlelést’ jelent. Hm. ’Sapiens’: az ízlelő. Homo sapiens, az ízlelő ember. Más szóval, bölcs az, aki képes ráérezni a dolgokra. Mert jó érzékkel rátapintani valamire, hirtelen szimatot kapni, jó szemmel kiszúrni valamit – minden tudásnak eredendően ez a forrása. A puszta okosság, az analitikus értelem önmagában terméketlen, az embernek ízlelőnek kell lennie. Üres szillogizmusokkal nehéz fején találni a szöget, telibe találni a valóságot. Hogy ne mondjam, a létet. Az írók, költők, művészek, és filozófusok az igazi ízlelők, akik elsőként éreznek rá a világra. Van-e az értelemnek primátusa a megismerésben? A megismerés nem fogalmakkal kezdődik, hanem fogalmakkal ér véget. Ez a különbség Heidegger és Carnap között! Carnap egyáltalán nem képes megpillantani azt a hatalmas terrénumot, ami a fogalmak előtt fekszik, és amelyből az explicit fogalmak kiválnak. Ehhez kellenek a művészek és bölcselők. Az olyanok, mint Heidegger. Azok, akik elsőként juttatják szóhoz ezt a terrénumot. És csak ha már meg vannak a szavak, jön az értelem.