A fasizmus minden megjelenése egy elbukott forradalomról tanúskodik, idézi Walter Benjamint a pop-leninista bölcselő, Slavoj Žižek nemrégiben megjelent ’Egyszer mint tragédia, másszor mint bohózat’ címet viselő kis kötetében (az Eszmélet folyóirat 84. számának mellékleteként). (…) És hogy miről van szó? A populista-fasisztoid eszmék előretörése, így Žižek, valójában azt jelzi, hogy a társadalomban jelen van egyfajta lappangó forradalmi potenciál, amit a baloldal mindazonáltal - Žižek legnagyobb sajnálatára - nem képes megragadni. Lám, a 2008-ban kirobbant világgazdasági válság sem a kommunista eszme reneszánszát hozta magával, hanem a populista hangok erősödését. Mindazonáltal e bebarnulás, véli bölcselőnk, a marxizmus-leninizmus trendi ikonja, a tekintetben mégis csak pozitív fejlemény, amennyiben annak jele, hogy a tömegek úgymond ráébredtek (vagy inkább ráéreztek átmenetileg) a kapitalizmus kibékíthetetlen belső ellentéteire, rothadására stb., azaz a rendszer tarthatatlanságára. Ugyanakkor e populista-fasisztoid düh célt téveszt. Mert a populista düh fétise a zsidó. Vagyis osztályharc helyett antiszemitizmus lesz: a kizsákmányoltak haragja nem a kapitalizmus, hanem inkább a zsidó összeesküvők (+ a melegek, romák, sőt a baloldaliak) ellen fordul. Pedig amikor a kispolgár azt mondja, hogy >a zsidók tehetnek a nyomorúságunkról<, akkor valójában azt akarja mondani, hogy >a nagytőke tehet a nyomorúságunkról<. Más szóval, az antiszemitizmus úgymond valójában egy rosszul artikulált antikapitalizmus. Így, Žižek szerint, egy paradox helyzet áll fenn: a populista-fasisztoid haragban az explicit rossz tartalom, az antiszemitizmus eltakarja az implicit jó tartalmat, a kizsákmányolás gyűlöletét. (Nota bene, amennyiben elfogadjuk Žižek gondolatát, úgy az antiszemitizmusnak bizonyos értelemben egyszerre örülhetnek kapitalisták és kommunisták. A kommunisták azért, miként Žižek, mert az antiszemita düh föllángolása valójában egy látens antikapitalista düh, ami a kapitalizmus ellenségei számára tkp. egy potenciális forradalmi düh, amennyiben ezt a populista-fasisztoid népharagot sikerül az állítólagos valódi ellenség felé terelni. És örülhetnek a kapitalisták is. Ugyanezért. Vagyis azért, mert az antikapitalista düh nem mint antikapitalista düh jelenik meg, hanem mint antiszemita düh. Az implicit antikapitalista indulatok viszont a maguk explicit populista-fasisztoid formájukban teljesen szalonképtelenek, és könnyen leszerelhetők. Annak meg ugye kicsi az esélye, hogy a kommunisták ténylegesen is proletárdiktatúrát csináljanak a fasisztákkal.)