Hayek elvetette a közgazdaságtan hagyományos, walrasiánus ihletésű általános egyensúlyi elméletét. Miért? A választ leginkább Hayek '37-es Economics and Knowledge című esszéjében kell keresnünk.  Hayek szerint a hagyományos egyensúlyi elmélet úgy képzeli el a piaci egyensúly létrejöttét, mintha volna valamilyen rendező értelem, amely rendező értelem ismervén minden piaci körülményt úgy hozza összhangba az egyes piaci szereplők tevékenységét, hogy ezáltal létrejön egy, az egész gazdaságra kiterjedő általános egyensúlyi állapot. Vagyis a hagyományos elmélet teleologikus: az egyensúlyi helyzetben a részek, vagyis az egyes piaci szereplők, úgy nyerik el a helyüket az egészben, vagyis a piac egészében, hogy előtte már hallgatólagosan létezik az egész rendnek a kész ideája. Mintha legalábbis egy tervező terve lenne az egyensúly, amikor is minden piaci szereplő csak mintegy része a tervszerű elrendezésnek, és minden szimultán, vagyis egyszerre rendeződik el. Mint egy mátrix-egyenlet megoldása. Hayek szerint pedig, miként azt '45-ös esszéje, a The Use of Knowledge in Society is megerősíti, mindez azért történhet, mert a hagyományos egyensúlyi elmélet naivan (vagy még inkább öntudatlanul) azt feltételezi, hogy a gazdaság egyes szereplői számára az információk úgy vannak adva, mintha e szereplők egy minden körülményt ismerő ideális külső megfigyelők lennének. Más szóval, a tudós (az elmélet) összekeveri a saját kvázi sub specie aeternitatis szemléletét a gazdasági szereplők tényleges tudásával. És mert a tudós elvben mindenkor meg tud oldani egy egyenletrendszert, amennyiben ahhoz minden szükséges adatot ismer, ezért a tudós (az elmélet) öntudatlanul azt feltételezi, hogy akkor a gazdaságban is van valamiféle (makro-)szubjektum, ami egyszerre ismeri ezeket az adatokat és egyenleteket, és ami maga rögvest meg is oldja azokat, és persze el is rendezi ennek megfelelően a gazdaság egyes szereplőit. Ám ez nyilvánvalóan nonszenesz. Nonszensz, mert a dolgok tényleges rendje helyére titkon a gondolkodás rendje lép, illetve ennek megfelelően a dolgok tényleges hatásmechanizmusa helyére az egyéni cselekvésnek a sokfélét integráló célracionalizmusa (innen az elmélet burkolt teleologikus jellege). Így az igazi kérdés, mondja Hayek, valójában épp a fordított: hogyan jöhet létre piaci egyensúly (vagy legalábbis egyensúly közeli állapot), azaz az egyes piaci szereplők összhangja úgy, hogy egyébként senki nem ismeri az egészet? Hogyan találhatja meg minden egyes szereplő az egészben az egyetlen lehetséges egyensúlyi helyét úgy, hogy csak egy kis területre kiterjedő korlátolt résztudása van? Hogyan lehet az egészben rend, miközben ezt a rendet valójában külön-külön senki nem ismeri? Hayek szerint a hagyományos egyensúlyi elmélet azt feltételezi, amit éppenséggel meg kellene magyaráznia. A gazdaságelmélet feladata valójában éppen azoknak a koordinációs mechanizmusoknak a feltárása és magyarázata lenne, amelyek lehetővé teszik, hogy az elkülönült gazdasági szereplők a szétszórt és részleges tudásuk ellenére mégis összehangolják a tevékenységüket. Mert a gazdasági egyensúly mechanizmusa a valóságban nem az egyenletrendszer ismeretleneinek szimultán megoldása, és a gazdaság sem azért viselkedik egységes piacként, mert a papíron együtt vannak egymás alatt az egyenletek, hanem mert léteznek olyan intézmények (legfőképpen persze maga az árrendszer ilyen, de pl. a reklám is), amelyek személytelen működési mechanizmusa képes információkat közvetíteni a korlátolt tudású egyéni szereplők között, akik így a próbák és tévedések, az állandóan változó körülményekhez való folyamatos igazodás által képesek összhangba hozni a tevékenységüket. Hayek a '46-hos tanulmányában, a The Meaning of Competitionben azt írja a verseny kapcsán, hogy amikor a hagyományos elmélet a versenyről beszél, akkor valójában nem a verseny folyamatáról beszél, hanem már csak arról a végállapotról, amit a versenyfolyamat maga létrehoz, és így végső soron semmit nem mond a versenyről. És épp így, amikor a hagyományos elmélet a piaci egyensúlyról beszél, akkor nem magáról az egyensúlyi folyamatról beszél, annak intézményi feltételeivel és sajátos mechanizmusaival, hanem már csak magáról az egyensúlyról mint végeredményről, amihez így akár mátrix-egyenletek által is eljuthatunk.