A keynesiánusok kedvenc tézise, hogy a pénzkínálat (és/vagy hitelkínálat) növekedése mindaddig nem okoz növekvő béreket és áremelkedést, amíg nincs teljes foglalkoztatottság, illetve amíg kihasználatlan termelőkapacitások vannak a gazdaságban. (Mitöbb, a munkanélküliség és a kihasználatlan kapacitások egyetlen valódi oka az >>elégtelen vásárlóerő<<.) Henry Hazlitt szerint ugyanakkor ez a vélekedés két ponton is téved. I. Nincs munkanélküliség vagy kihasználatlan termelőkapacitás általában; a kihasználatlan kapacitások nagysága (beleértve a munkanélküliséget is) szakmánként, ágazatonként, régiónként stb. eltérő. Tulajdonképpen minden üzemben más és más. Így az általános keresletnövekedés hamar szűk keresztmetszeteket hoz létre a gazdaság számos helyén; a >>teljes kapacitást<< ui. mindig a legszűkösebb tényező (nyersanyag, kiegészítő eszköz, speciális munkaerő stb.) határozza meg. A szűk keresztmetszetek megjelenése viszont áremelkedéshez vezet, ami aztán további áremelkedést idéz elő (elsőként a szűk keresztmetszetek vonalán). II. Még ha egyenletesen oszlana is meg a munkanélküliség és a kapacitásfelesleg a gazdaságban, az élelmes vállalkozók és fogyasztók nem várnák meg, amíg hiány alakul ki, hanem látva a fejleményeket még inkább előrehoznák a vásárlásaikat, ami a tényleges hiány megjelenése előtt már felvinné az árakat. (A cikk ebben a kötetben is olvasható.)