Az ún. szándéketika első kiforrott megfogalmazását valószínűleg Pierre Abélard (latinosan Petrus Abaelardus) Etika című kötetében (i.sz. 1140 körül) olvashatjuk. Abélard ui. világosan megkülönbözteti a bűnös vágy, a bűnös tett (bűntett vagy vétek) és a bűn fogalmát. A hét fő hiba egyike pl. a bujaság (a septem vitia capitalia kifejezést hét főbűnnek szokás mondani, jóllehet nem bűnről (peccatum) van szó, hanem kapitális hibáról (vitium)). A bujaság, ismeri el Abélard, a lélek hibája, és mint ilyen bűnre csábíthat. Ámde a lélek hibája önmagában még nem bűn; a bűnös vágy még nem maga a bűn. A természettől benne lakozó bujaság okán az ember pl. megkívánhatja felebarátja feleségét. Felebarátunk feleségét megkívánni persze bűnös vágy, mert a házasságtörés bűnös tett, de maga e vágy még nem bűn. Ha ui. a bűnös vágy már önmagában bűn lenne, akkor csak az lehetne bűntelen, akiben még bűnös vágyak sem ébrednek. (Nota bene, ebben az esetben - önző módon - rút feleségeket kellene kívánnunk felebarátainknak saját lelki üdvünk végett.) Mert a lélek csak attól szennyeződhet be, ami az övé, ámde a vágyak ébredése nem ilyen. Efölött tkp. nincs az emberi léleknek hatalma. Az ember egyszerűen megkívánja felebarátja feleségét, mert megkívánja (mert az történetesen olyan kívánatos). Adódik is hát a kérdés: vajon melyik a nagyobb érdem, ha bűnös vágyainkat megfékezzük, vagy ha egyáltalán nem is támadnak bűnös vágyaink, vagy épp merőben üdvös vágyak ébrednek csak bennünk? (Mármint melyik a nagyobb áldozat az erényért?) Mi hát a bűn? Abélard válaszol: a bűn a lélekben támadt bűnös vágy elismerése, pártolása. Más szóval, nem önmagában a bűnös vágyak akaratlan megjelenése a bűn, hanem e bűnös vágyak akaratlagos elfogadása és pártolása. A bűn magában a bűnpártolásban áll. A bűn tehát döntés, avagy szándék kérdése. Az ember nem egyszerűen csak megkívánja felebarátja feleségét, hanem pártolja is magában e vágyat - ettől lesz a lélek bűnös lélekké. A morális parancsok tehát nem annyira a bűnös tettek ellen tiltanak, vélekedik Abélard, mintsem inkább a bűnös vágyak pártolása ellen. Ne kívánd felebarátod feleségét! - mondja a parancsolat. De mert a vágyakat megtiltani nem lehet, hanem csak pártolásukat, így e parancsolat lényegében a következőt mondja: ne kövesd vágyadat, ha felebarátod asszonyát kívánod, mert az bizony bűnös vágy! Vagyis mind a bűnös vágy, mind a bűn a lélek állapota, ámde a kettő mégsem ugyanaz, és e distinkció olyannyira nem mellékes, hogy ezen áll erény és bűn mibenléte. Fontos egyúttal hangsúlyozni: a bűn a lélek állapota, vagyis a bűn a lélekben van, és nem a tettben. A tett lehet bűnös tett, avagy vétek, de bűnössé a lelket egyedül a bűnös szándék teszi. Abélard szerint ui. amennyiben egy férfi valamiféle képtelen és lehetetlen tévedésből és félreértésből fakadóan, ámde abszolúte jóhiszeműen egy másik nővel hálna, úgy e férfi effektíve ugyan házasságtörést követne el, ami súlyos vétek, de ettől még önmagában nem válna lélekben is bűnössé, hiszen nem volt szándékában semmilyen benne ébred bűnös vágyat elismerni és követni. Illetve fordítva. Amennyiben egy férfi megpróbálna házasságot törni, ámde az mégsem jönne össze neki, úgy e férfi lélekben nem lenne kevésbé bűnös, jóllehet a bűnös tettet effektíve nem követné el. Aki lélekben a bűnt választotta, az nem választotta kevésbé, mint az, aki azt el is követte, illetve aki a bűnt elkövette, ámde nem választotta, az éppen úgy nem választotta, mint aki éppenséggel el sem követte. Összefoglalva: a bűnös vágyak ébredése még nem bűn; a bűnös vágyak lélekben való pártolása a bűn, és csak az a bűn; a bűnös tettek elkövetése önmagában még nem teszi bűnössé a lelket, illetve lehet a lélek bűnös anélkül is, hogy elkövette volna a bűnös tettet. A bűnt tekintve csak a szándék számít. És Abélardnál ugyanez vonatkozik a jótettekre is. Azaz, a jótett magából a jó szándékból fakad, a jótettben a jószándék a jó. Vagyis a tett önmagában nem jó, csak a szándék által. Ha valaki rossz szándékkal bűnre tör, de végül jót cselekszik, úgy bűnös, jóllehet tette jótett, illetve ha valaki jószándékkal jóra tör, de végül bűncselekményt követ el, úgy nem bűnös, még ha tette bűntett is. Abélard mindazonáltal tisztában van etikája nehézségével: a szándék ui. nem látszik, csakis a tett, így nehéz a tettek szándékáról dönteni, és így ítéletet hozni. Az evilági ítélkezés sok esetben a tettek alapján kényszerül ítélet mondani. Isten, az ember végső bírája viszont mindent lát, tehát az ember szándékait is. Így isten a szándék szerint ítéli meg az embert, és nem a tettek alapján.