Utilitarizmus és egyéni jogok

John Stuart Mill a Haszonelvűség című művében fölvet egy problémát: az utilitarizmus elve, mely szerint helyes mindaz, ami a társadalmi jólétet maximalizálja, azaz növeli a közösség teljes boldogságát (megelégedettségét, hasznát stb.) ellentmondásban van-e a veleszületett emberi jogok eszméjével. Hiszen az utilitarizmus értelmében egyesek boldogságát (megelégedettségét, hasznát stb.) lehet, sőt kell is, csökkenteni akkor, ha ennek hatására a közösség teljes boldogsága (megelégedettsége, haszna stb.) növelhető. Pl. az utilitarizmus elvének értelmében, ha egy ártatlan egyént koholt vádak alapján csak azért nyilvánosan felakasztanak, hogy ily módon elriasszák az embereket a bűnözéstől, vagy ha véletlenszerűen kiválasztanak és megölnek egy egyént pusztán azért, hogy a szerveit donorként felhasználva másik öt ember életét megmentsék, akkor az összhaszon, az összboldogság, az összjólét növekszik, jóllehet a felakasztott és megölt ember egyéni jogait súlyosan megsértették. Mindazonáltal Mill szerint nincs ellentmondás haszonelvűség és igazságosság között. Valójában, vélekedik Mill, az igazságosság maga is a haszonelvűségből fakad. Az ember alapvető jogait éppen az igazolja, hogy egy olyan közösség, amelyben az embereknek nincsenek alapvető jogaik egy teljességgel élhetetlen és boldogtalan közösség lenne. Vagyis a jogokat, és így az igazságosságot éppen az igazolja, hogy egy közösség boldogságának az a minimuma, hogy senkinek se kelljen pl. attól félnie, hogy vétlenül is megbüntethetik, önkényesen megölhetik stb. Vagyis egy közösség jóléte eleve azzal kezdődik, hogy elemi szabályként igaz: ártatlan ember nem büntethető, senki önkényesen fel nem áldozható stb. Vagyis összhangban a haszonelvűséggel, az igazságosság elemi elvei éppen a közösség boldogságának és jólétének az elemi feltételeit rögzítik. Az igazságosság elvét tehát Mill a szabály-utilitarizmussal magyarázza: a közösség számára hasznosabb az, ha a közösség tagjainak a törvények (az együttélés szabályai) alapvető jogokat biztosítanak, mint az, ha nem biztosítanak. Ám így az emberi jogok végső soron nem abszolútak, hanem származékos jogok, melyek egy kollektív célból vannak levezetve. Elvileg lehetnek olyan szélsőséges egyedi esetek, amikor pl. egy ember föláldozható, ha tömegek menthetők meg ezáltal. Az utilitarizmus jól láthatóan egy kollektivista tan. Persze egy olyan etika, ami a közösség összhasznát (jólétét, üdvét, boldogságát stb.) tekinti jónak (helyesnek, irányadónak stb.) csakis kollektivista lehet. (A disztributív igazságosság az utilitarista etika alapján áll, amennyiben a közösség nagyobb összhasznát (jólétét, hasznát, boldogságát stb.), mint elérendő állapotot tartja szem előtt. A normatív igazságosság számára a szabályok következtében kialakuló állapotok nem mérvadóak, így az összhaszon nagysága, a jólét, a boldogság stb. eloszlása, mint egy meghatározott állapot nem lehet etikai alap, vagyis a normatív igazságosság nem lehet utilitarista. Nota bene, Ayn Rand pl. helyesen látta meg - mármint saját antikollektivista nézőpontjából -, hogy a kapitalizmust önmagában nem igazolhatja az, hogy a legtermelékenyebb termelési mód, és hogy a lehető legnagyobb jólétet biztosítja a közösségnek. Ez az érv ui. egy utilitarista, azaz kollektivista érv. Rand szerint a kapitalizmust az igazolja, hogy egyedül ez a termelési mód egyeztethető össze az egyéni szabadságjogokkal. A magas termelékenység pusztán egy kellemes mellékhatás. Az >>erőforrások hatékony allokációja<<, mint hatékonysági elv ui. egyáltalán nem előzi meg az egyéni jogokat, illetve egy olyan társadalomban, amelyben az egyének alá vannak vetve a leghatékonyabb erőforrás allokációnak, mint kollektív célnak valójában diktatúra lenne. (Ezért mondja azt Rand, hogy az a közgazdaságtan, ami az erőforrások hatékony elosztását helyezi a középpontba tkp. még nem szabadult meg a >>törzsi gondolkodástól<<, azaz a kollektivizmustól.))) (Kiegészítés. Egyeseknek bizonyára fájdalmas lehet a gondolat, hogy a kommunista, szocialista, szociáldemokrata, és minden egyéb, a disztributív igazságosságon alapuló ideológia a morális alapvetését illetően haszonelvű, míg a természetjogi alapvetésű liberalizmus nem az.)