Pogátsa Zoltán írja a blogjában, idézem:

A kínai gazdasági csoda lényege, hogy gyakorlatilag a piaci fundamentalista kapitalizmus eléri a Föld földrajzi határait. (A félresöpört Afrika kivételével.) A 80-as évek végén Milton Friedman piaci fundamentalista guru tanácsaira hallgatva bevezették a magántulajdonra alapuló fordulatot.

Azt hiszem, Pogátsa nagyobb jelentőséget tulajdonít Friedmannak (akit egyébiránt nem különösebben kedvel) a ténylegesnél. 1978-ban komoly aszály volt Kínában, mire Theng Hsziao-ping engedett a mezőgazdaság bürokratikus szabályozásán: a parasztok a termény egy részét saját fogyasztásra is felhasználhatták, illetve eladhatták. Az egyéni érdekeltségnek ez fajta megteremtése pedig igen látványos változást hozott, a mezőgazdaság kibocsátása hatalmas növekedésen ment át. Ezen aztán felbuzdulva, Marx és Mao ide-vagy oda, az iparban is elkezdték a >>nyitást<<, amit elneveztek, ahogyan az ilyesmit illik, a >>szocializmus kínai útjának<<. A helyzet az, és ezt nem árt nyomatékosítani, hogy Kína csak és kizárólag annyiban fejlődik, amennyiben egyre inkább piacosodik, illetve amennyiben egyre nagyobb teret kap a magántulajdon, vagyis amennyiben nyugatosodik. A kínai gazdaság elmúlt 30 évben történt fejlődése ui. nem a konfucianizmusnak köszönhető, nem a szakrális kultúrának, még csak nem is a kínai emberek különleges szorgalmának, hanem annak, hogy a történelemben először meglegyintette a kapitalizmus szele, és a nyugati kultúra. Friedman csak ennyiben jön ide. (Ez eredetileg komment kívánt lenni a Pogiblogon, csak valami miatt nem működik.)