"A liberális fordulat akkor kezdődik, amikor megtanulunk a saját nevünkben gondolkozni és beszélni. Tulajdonképpen a legkülönfélébb társadalmi csoportok beismerik, és nem szégyellik, hogy a saját érdekeiket védelmezik" - írta még 1996-ban Konrád György. És valóban.

Manapság rengeteg szó esik nemzeti érdekről. Mert az ember ma vagy jó hazafi, vagy nem is ember. A hazafi viszont csak egyfajta érdeket ismer. Mindazonáltal egy valamirevaló polgárnak a nemzeti érdek mégiscsak másodlagos. A polgárnak ti. van saját érdeke. Újra Konrádot idézve: "a polgár önmagáért emel szót".

Bevallom, magam jobban örülnék, ha gyakrabban hallanám az embereket egyéni érdekeikről beszélni, mint úton-útfélen nemzeti érdekről fecsegni. A lépten-nyomon nemzeti érdekről papoló alakok nekem inkább potenciális ágyútölteléknek tűnnek. Nem röstellem leírni, több polgárt szeretnék és kevesebb hazafit. Jóllehet polgár és hazafi számomra nem egymást kizáró fogalmak: az ember nekem leginkább attól lesz jó hazafi, hogy valamirevaló polgár. Viszont azt a fajta hazafiságot rühellem, ami nemzeti érdekként árulja a privát érdeket, még ha a magánérdek nem is szégyen. Attól a fajta újkeletű hazafiságtól meg egyenesen tengeribeteg leszek, ami így beszél: mi nem arra szavaztunk, hogy ki kell fizetni a gázszámlát meg vissza kell fizetni az adósságot. (Ami persze szintén a nemzeti érdekként árult privát érdek esete.)