"A természet nem kezdi jobban az emberrel, mint többi művével: cselekszik helyette ott, ahol ő mint szabad intelligencia még nem tud maga cselekedni", mondja Schiller. Vagy ahogy Fichte tanítja, amíg az ember nem emelkedik fel a szabadsághoz, tisztán természet: az ész gondolkodik benne, mint természet, de az egyén maga még nem emelkedett fel ehhez a benne lakozó észhez és természethez. Még közvetlenül egybeesik vele. Vagyis az egyén még nem emelkedett fel a fogalom fogalmához, az ész még némán konstruálja számára a gondolatot. És mert a fogalom még nem magért-való, így nincs Én sem, tehát szabad önmeghatározás a fogalomban. (Világos: amíg nincs magért-való fogalom, addig nem lehet az individuum szabad öntételezése sem a fogalomban.) (Nota bene, Kantnál a szép tulajdonképpen az ész spontán konstrukciójának fogalom előtti megsejtése az érzékiben. Más szóval, az esztétikai szépben az öntudatlanul konstruálódó természet kilógatja a lólábát, amennyiben az egyedi jelenség megjelenítésekor a hangoltságban felvillan az értelem rendje, és az egyedi jelenség célszerű illeszkedése ehhez a rendhez.)