"Amidőn a termelvények összességét oly jövedelemmel kell cserélni, amely nem növekszik a termelvényekkel egyenlő gyorsan, akkor a munkát korlátozni kell" - írta 1819-ben J. C. Simonde de Sismondi, a "romantikus szocialista" (1893-as ékes fordításban). "A krónikus agrárválság következtében szüntelenül csökken a mezőgazdasági lakosság vásárlóereje az iparcikkek tekintetében". Ezt viszont már Varga Jenő "világhírű marxista közgazdász" írta a Nagy Válság kapcsán 1935-ben. De mindezeket írhatta volna a Nobel-díjas Joseph E. Stiglitz is. Hovatovább írta is.

Persze Stiglitz ír mindent: hol a neoliberális dogmák okozták nála a jelenlegi válságot, hol az amerikai jegybank hibás politikája, hol a kapzsi bankárok és/vagy hitelminősítők, hol meg az alienek. A Vanity Fair magazinban megjelent cikkében most épp strukturális válságról értekezik. In nuce: technikai fejlődés a XX. sz. második felében → termelékenység növekedése (illetve kisebb részben a termelés kiszervezése) → 60 évvel ezelőtt még a munkaerő harmadát foglalkoztatta a gyáripar, ma kevesebb mint tizedét → csökkenő bérek, növekvő munkanélküliség. Ámde elfedte, és ezáltal növelte a bajt a lakosság hitelből élése az elmúlt évtizedben, amit az emelkedő részvény- és ingatlanárak tettek lehetővé. De a buborék kidurrant. Mondani se kell, Stiglitz szerint ugyanez játszódott le a Nagy Válság idején, csak akkor a mezőgazdaság szívódott fel úgy, mint most a gyáripar.

Bernanke jól megtanulta a friedmani leckét, és nagyvonalúan nyomta a pénzt, de ez kevés - állítja Stiglitz. Ahogy anno a Nagy Válságra is a háborús költekezés volt a megoldás, úgy most is fiskális expanzióra van szükség. Mert okozza bármi is Stiglitznél a válságot, - és ebben felettébb következetes - a megoldás mindig fiskális expanzió. Persze Stiglitz infrastrukturális beruházásokra gondol, kutatás-fejlesztésre, oktatásra, illetve minden olyan beruházásra, ami a növeli a szolgáltatóiparban a foglalkoztatottságot. Mert anno a haditermelés legfőbb hozadéka is az volt, hogy felszívta a vidéki mezőgazdaságból az embereket, akik a háború után megtelepedtek a gyáriparban. (A minap emlegetett - összességében nem túl jó - Farmer könyvben van egy tanulságos ábra. Az ábra magán- és állami összetevőkre osztja a GDP felhasználását 1929-1948 között. Az alsó vonal az állami szféra kiadásait, a középső vonal a magánkiadásokat mutatja, a felső vonal a teljes GDP-t. Figyeljük meg, hogy az 1940-től kezdődő hatalmas állami költekezés milyen hatással van a magánkiadásokra, illetve a teljes GDP-re!)