Hayek a  Cantillon-hatásról

A legfőbb kifogásom ezzel a teóriával (monetarizmus - én), mint "makroelmélettel" szemben, hogy a pénzmennyiség változásának kizárólag az árszínvonalra gyakorolt hatását veszi tekintetbe, és eltekint annak relatív árakra gyakorolt hatásaitól. Így aztán ez az elmélet hajlamos figyelmen kívül hagyni az infláció azon hatását is, ami számomra a leginkább károsnak mutatkozik: a gazdasági források téves allokációját, és a munkanélküliséget, ami e téves allokáció következménye.  (...) A hagyományos mennyiségi pénzelmélet hibái már kétszáz éve ismertek. Azóta, hogy Richard Cantillon bírálat alá vette John Locke hasonlóképp mechanisztikus mennyiségi pénzelméletét, megállapítván, hogy Locke

ugyan helyesen ismerte fel, hogy a pénzbőség mindent megdrágít, ellenben azt már nem vizsgálta, hogy e drágulás miként is megy végbe. Egy ilyen elemzésben épp annak felfedezése a legnehezebb, hogy milyen folyamatokon keresztül, és milyen arányban növeli az árakat a pénzmennyiség növekedése. (1755)

Cantillon volt az első, aki megpróbálkozott egy ilyen elemzéssel. Annak vizsgálata, hogy a többlet pénz beáramlása a gazdaságba miként változtatja meg a különböző termékek és szolgáltatások iránti relatív keresletet idővel annak magyarázatához is elvezetett, hogy az infláció miként okozza a termelési tényezők, különösen a munkaerő téves allokációját, amely munkaerő "fölöslegessé" válik mihelyst az infláció csökken, vagy épp csak az infláció növekedésének üteme csökken.   

(Részlet Friedrich A. Hayek Unemployment and Monetary Policy című 1979-es művéből)

(saját fordítás)