Immanuel Kant szerint a világba nem lehet felülről beszállni. A kanti világ alulról építkezik. A megismerés az érzéki szemlélet sokféleségének vadonjából indul, és onnan emelkedik felfelé egyre magasabbra és magasabbra, az értelem fogalmaihoz és az ész ideáihoz. Az egység nem eleve adott, hanem úgy kell felépíteni.

Van nő, aki már az első randevún tudni akarja, hogy a férfi vajon szereti-e. De ha nem az elsőn, akkor a másodikon. Épp ezért meg is kérdi a férfit. Az ilyen nő tkp. már az előtt érteni akarja, hogy mi történik vele, hogy lényegében bármi történt volna.

Kantnál a szép a kedély finom játéka. Amikor a sokféleség megjelenítésekor a kedély úgy hangolódik, hogy célszerűséget vél felfedezni ebben a sokféleségben. Valamiféle egységet. És mindezt úgy, hogy közben ennek a rendnek nincs bizonyossága, nem jelenik meg fogalom, a sokfélét nem tudja a megismerő képesség valamilyen adott, kész séma alá szubszumálni. A rend csak a képzelőerő szabad játékában van, ahogy az ítélőerő spontán önmagát stimulálja. Ez Kantnál a szép.

Van, hogy az embert szabadon viszik az események, spontán. Közben mégis olyan, mintha a történések mégsem vaktában zajlanának. Mintha az események vinnének valami felé, valamiféle egység felé, ami által majd értelmet nyer mindaz, ami addig történt. De ez az egység csak a hangoltságban van. És az egységnek ez a megsejtése gyönyörűséget okoz.

Az események akkor történnek célszerűen, ha egy előzetes fogalmat, azaz egy szabályt követve történnek. Más szóval, ha az események eleve valamilyen séma szerint zajlanak. Az eredmény ilyenkor előre tudható, hiszen maga a cél az, ami adott. Egy fogalom az, ami előzetesen szabályozza a történéseket. Ámde Kantnál a szép nem célszerűség, hanem célszerűtlen célszerűség.

Van nő, aki már az első randevún tudni akarja, hogy a férfi vajon szereti-e. Az ilyen nő előre rögzíteni akarja a történések értelmét, rögtön a célnál akar lenni. Ezzel viszont elejét veszi annak, hogy az események szabadon, spontán fejlődjenek valami felé. Annak, hogy az események maguk kristályosítsák ki a maguk értelmét.

Kantnál a szép nem értelem, azaz nem fogalom, tehát célszerűtlen. Az ember nem láthatja szépnek az olyan eseményeket, amelyekről eleve tudja, hogy azok milyen előzetes sémát követnek. Az ilyesmi ui. nem gyönyörködés, hanem megértés. Ugyanakkor Kant szerint a szépben mégis csak van valami célszerű. A szép lényegében kedélyállapot: az ember akkor érzi szépnek az események folyását, ha a megjelenítésük során úgy hangolódik, mintha azok tartanának ugyan valahova, mintha az eseményeknek lenne valamiféle céljuk, más szóval, mintha lenne bennük valamiféle értelem, mindazonáltal ez a cél és értelem mégsem direkt, nincs előre adva, és nem jelenik meg közvetlenül. Vagyis olyan mintha a történések tartanának úgymond egy célhoz, de mégsem előzetes szabályokat követve, nem eleve tudható kész sémák mentén, hanem spontán.

A kanti szép esetében valójában egyáltalán nem tudható, hogy a cél tényleg létezik-e, merthogy egyáltalán nincs a célnak bizonyossága, pusztán vélelem. Teljességgel kérdéses, hogy tényleg van-e az eseményeknek bármi értelme.

Van nő, aki már az első randevún tudni akarja, hogy a férfi vajon szereti-e. Az ilyen nő vélhetőleg nem ért a gyönyörökhöz. A szerelmet egyébként sem lehet akarni, az egység, a cél nem bizonyos. Vagy van, vagy nincs. Viszont milyen gyönyörűséges, amikor az események szabad folyásában mégis csak felsejlik az egység! Az ám a kedély hangoltsága, az ám a stimuláltság! Ellenben ha már az első randevún rögzül a történések értelme, ha az összefüggések felülről záródnak, akkor oda a hangoltság feszültsége, oda kedély szabad játéka, a szép. És egyébként is: ha eleve adott a cél, akkor minek megfutni a távot!

A szép nem megértés, nincs közvetlenül adott fogalom. A célszerűség a szép esetében csak egyfajta stimuláltság. A történések vélelmezett célja mint hangoltság dereng fel a képzelőerő játékában. A szép célszerűtlen célszerűség, éppen ez a lényege. Az, hogy miközben az események szabadon, spontán, vagyis nem valamilyen előzetes szabálynak alávetve zajlanak, mégis olyan mintha lenne bennük valamiféle mögöttes értelem. A kanti szép tkp. a célok titkos, jóleső megsejtése a spontán események megjelenítésében. Mintha a dolgok egy cél érdekében történnének, mégis szabadon, és bizonyosság nélkül. És éppen ez a célszerűtlen célszerűség adja a szép feszültségét, a kedély stimuláltságát.

Kantnál az ész ideái nem jelenhetnek meg a szemléletben, így az ismeretek nem szerveződhetnek egy abszolút rend bizonyosságába. A kanti világ felülről nyitott, az összefüggések nincsenek rövidre zárva. Valójában csak az érzéki szemlélet meg az értelem a priori fogalmai bizonyosak, ami a világ összefüggéseinek bizonyosságát illetően alig valami.

Van nő, aki már az első randevún tudni akarja, hogy a férfi vajon szereti-e. De ha a férfi már az első randevún szerelmet vall, akkor vajon mit mond majd a másodikon? A kész összefüggések unalmasak. A kedély hangoltságához, a stimuláltsághoz az kell, hogy az összefüggések ne legyenek idejekorán rövidre zárva, hogy ne legyen mindennek eleve rögtön értelme. A tudás ui. fogalom, a fogalom viszont séma. A sémák pedig csömört okoznak.  

Ha a világ abszolút kiismerhető lenne, akkor minden történésnek eleve adott lenne az értelme. Az események végeredménye már akkor jó előre tudható volna, amikor még semmi sem történt. Egy ilyen világ nem lenne szép. Az események szabad folyásában nem derenghetne fel semmilyen titkos cél. 

Ahol a fejlődés, ott a gyönyör. Ahol eleve túl szűkre van kimérve a dolgok perspektívája, ott hamar elkövetkezik a csömör. Kantnál az ész ideái nem jeleníthetőek meg a szemléletben, vagyis sosem zárulhat le a perspektíva véglegesen. A világ marad örökre fenséges vadon! Az ember meg törheti magának az utat ebben a szent vadonban, alulról építkezve, egyre magasabbra és magasabbra hágva. Aztán vagy célhoz ér, vagy nem. Meglehet céljai lehetetlenek. Csömört viszont nem kap. Sőt néhanap esetleg elfoghatja az érzés, hogy jó úton halad. A vadon olyankor szépnek tűnik fel. Mintha létezne valamiféle célszerűtlen célszerűség, a vadon titkos gondviselése.

Van nő, aki már az első randevún tudni akarja, hogy a férfi vajon szereti-e. Az ilyen nő felülről akar beszállni a világba, rögtön tudni akar, rögtön a célnál kíván lenni rövidre zárva ezáltal az események lehetséges értelmét. Az ilyen nő nem a fák hajlásából, a madarak röptéből, gyümölcsök illatából, a világ titkos jeleiből kívánja titkon megsejteni, hogy igen, a férfi valóban szereti. A szél susogása az ilyen nőnek sosem visz semmilyen üzenetet. Az ilyen nő egyszerűen nem ért a gyönyörökhöz. Sosem éri a meglepetés: tengerre látni a dombok mögött.