Matthew Yglesias szerint Bastiat híres törött ablak példázata eleve teljes kapacitás kihasználtságot feltételez a gazdaságban, így kihasználatlan eszközök esetén (pl. recessziós időszakokban) a példázat egyáltalán nem érv a keynesiánus és monetarista ihletésű állami gazdaságélénkítési intézkedésekkel szemben. Hovatovább Yglesias úgy véli, hogy egy Bastiat-féle gazdaságban eleve nem is létezhetnek recessziók, jóllehet azok a való életben szemlátomást mégis vannak, így aztán Bastiat felejtős. Ámde lassan a testtel, replikázik erre Sheldon Richman. Valójában Yglesias az, aki hamis feltételezéssel él. Nevezetesen, hogy egy jól működő piacgazdaságban pusztán a kereslet-kínálat törvénye által kialakulhatnak tartósan kihasználatlan kapacitások. Mert hogy a dolog nagyon egyszerűen áll: ha valamiből túlkínálat van, akkor annak szimplán lemegy az ára, ami viszont lecsökkenti a kínálatát. Azaz, valamiből tartós túltermelés csak úgy lehetséges, ha az állam belepiszkál a gazdaságba, és ezáltal torz ösztönzőket hoz létre. Emellett továbbra is igaz Bastiat példázata: függetlenül attól, hogy adóztatással vagy kölcsönből jutott hozzá, azt a pénzt, amit a kormány gazdaságélénkítésre költ, az emberek már nem költhetik el másra. (Érdemes elolvasni az Yglesias és Richman által linkelt cikkeket is, sőt.)