Az egykori NSZK kancellár, Helmut Schmidt Nyugállományban című kötete remek választás utazáshoz. A fekete külcsín jól megy a hotel hófehér fürdőköpenyéhez, a kicsit memoár, kicsit esszé belbecs pedig a reggeli kávéhoz, vagy épp az ebéd utáni sziesztához („ebéd után is olvasható”, ahogyan azt Simon tanár úr mondta még az egyetemen). Bár Schmidt szociáldemokrata politikus, miként írja, a liberté, égalité, fraternité hármas jelszavából "valahogy mégis az erőltetett egyenlősdit hallotta ki" mindig, és a gazdaságpolitikai nézetei is meglehetősen liberálisak (ami miatt támadták is anno az SPD-s elvtársai), sokat emlegeti pl. Ludwig Erhardot is. Amire rögtön mondhatnánk, ez van, ha valaki tanult közgazdász, és még pénzügyminiszter is volt, illetve "legtermékenyebb beszélgetéseit bankárokkal folytatta". Szóval Schmidt szociáldemokrataként tudja, hogy a minimálbér emelése leginkább a munkanélküliség növekedését okozza ("az én politikai példaképen egyébként sohasem Karl Marx, Karl Kautsky vagy Rosa Luxemburg volt"), tudja, hogy a magas munkanélküli-segélyek nem ösztönöznek munkára (dicséri is Schröder Agenda 2010 nevet viselő munkaerő-piaci reformját), tudja, hogy a fejlett államok szolgáltató szektorainak megerősödését nem a globalizáció okozza, hanem szimplán a növekvő jólét ("ám néhány politikus továbbra is ipartelepek létrehozásáról álmodozik"), tudja, hogy 1,36-os születési rátával az állami nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, miként azt is tudja, hogy a "születési ráta adóügyi és szociális ösztönzőkkel elérni kívánt növelése (...) utópikus vállalkozás" (nota bene Schmidt még azt is tudja, hogy a "nyugdíjak fedezetét semmiképpen sem a nyugdíjasok korábbi befizetései, hanem a mindenkori munkavállalók és adófizetők befizetései adják"), tudja, hogy egy olyan exportorientált gazdaságban, mint amilyen a német gazdaság is (az export a GDP fele) a "gazdaság növekvő globalizációja elleni ideológiai tiltakozás" és "siránkozás" veszélyes játék, mert "ha egy német kormány valaha is megpróbálná nemzetgazdaságunk jelentős mértékű globalizációját korlátozni, azzal óhatatlanul munkahelyek tömegét veszítené el és az életszínvonal csökkenését idézné elő". És még sok-sok ilyesmit tud ez a szociáldemokrata Schmidt, hogy a magyar olvasó már-már csupa szociáldemokratából álló kormányt szeretne idehaza is látni. Vagy azt azért talán mégsem. De a Schmidt kötet a kávé mellé kellemes. Sokkal okosabbak nem leszünk ugyan tőle, de talán hülyébbek sem, és hát mondom, épp az ilyen könyvek kellenek utazáshoz. Meg a hazai szociáldemokratáknak okulásul.