Cikkében Ungár Péter azt írja, hogy a baloldalnak fel kell hagynia az indentitáspolitikával, és újra a „többséget kell képviselnie”. (Ez a kritika engem némiképpen emlékeztet Tony Judt kritikájára.) Mindazonáltal kérdés: a ’68-as új baloldal miért csinált identitáspolitikai ügyet a politikából Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban? A válasz: mert a baloldali politikának szüksége van elnyomottakra. Viszont a ’60-70-es években egyre nehezebb volt elhitetni a fehérgalléros kertes házas, színes tévés nyugati munkavállalókkal, hogy el vannak nyomva; a „bőség korában”, a háború utáni dicsőséges harminc évben (Les Trente Glorieuses), amikor Harold Macmillan angol miniszterelnök szavaival élve az „embereknek még soha nem ment ilyen jól” az osztályharcos politizálás kezdett macerás lenni. Így aztán a „feketék”, a nők, a diákok, a melegek stb., stb. lettek az új elnyomottak.  Az új baloldal programja pedig az elnyomott „identitások” védelme lett — az úgymond represszív, autoriter, heteronormatív stb. többségi társadalommal szemben, ami nagyrészt tkp. a hagyományos férfiproletariátust jelentette, az egyetlen még szegről-végről ösztönösen kollektivista társadalmi csoportot (nota bene). A különféle kisebbségi „identitások” védelme meg idővel átment szimpla multikulturalizmusba. Röviden: a nagy társadalmi célokban gondolkodó hagyományos kollektivista baloldallal ellentétben az új baloldal egy amolyan individualista jogvédő mozgalom lett, ami nélkülözte a kollektív céltudatosságot. Sőt inkább antikollektivista, amennyiben ellenséges a többségi társadalommal szemben. És ha jól értem, Ungár ezzel a „zsákutcás identitáspolitikával” akarna szakítani, és a „többség képviseletével” visszatérni a hagyományos baloldali kollektivista politikához. A baloldalnak újra a „nemzeti érdekekkel” (össztársadalmi célokkal) kellene foglalatoskodnia, vélekedik Ungár, ahelyett hogy a melegeket, drogfüggőket, bevándorlókat meg az egyéb „új elnyomottakat” pátyolgatja. Velük ui. nem lehet visszatérni a keynesi konszenzushoz, a familiáris-szolidaritásos politikai fílinghez meg az intellektuálisan csiklandós marxista retorikához. És mert persze velük nem lehet választást nyerni.