Az eurózóna válsága 2009 októberében kezdődött, amikor az újonnan felálló Papandreu-kormány nyilvánosságra hozta, hogy a tényleges görög költségvetési deficit 12,7 százalék, vagyis több mint a duplája annak, amit az elődje hazudni méltóztatott. Aztán a görögök után Portugália, Írország, Olaszország és Spanyolország is válságos helyzetbe kerültek (csúf nevükön PIIGS-országok). Minden újságolvasó nagyjából ismeri a történteket. De mi okozta valójában az eurózóna mai napig tartó válságát?

A VoxEU e-könyve erre a kérdésre keresi a választ. Pontosabban: egy konszenzusos narratívát kíván kialakítani a válság okáról, annak reményében, hogy ezzel elősegíti a megoldási javaslatokat, illetve segíti elkerülni a jövőbeni hasonló válságokat. A könyv olyan nagynevű szerzők írását tartalmazza, mint Paul De Grauwe, Daniel Gros vagy Charles Wyplosz. És a szövegekből szegről-végről valóban kirajzolódik egyfajta válság-narratíva, amit a kötet szerkesztői, Richard Baldwin és Francesco Giavazzi összegeznek hosszú és tartalmas bevezető írásukban (amit célszerűbb lett volna a könyv végére tenni, nota bene). Baldwin és Giavazzi mindenekelőtt azt kívánják hangsúlyozni, hogy az eurózóna válsága eredendően nem szuverén adósságválság, hanem egy (az eurózónán belüli) klasszikus fizetési mérleg válság, ahol a „hirtelen halál” (a külföldi tőkebeáramlás hirtelen megtorpanása) okozta likviditási válságból (sudden stop crisis) (mivel a tagállamok nem rendelkeznek „végső hitelezővel” (lender of last resort)) bankválság, illetve szuverén adósságválság lesz. Ilyen formán Paul De Grauwe és Daniel Gros írása adja a „konszenzusos válság-narratíva” alapját. (…)