Az egykori elnök Valéry Giscard d'Estaing A franciák: reflexiók egy nép sorsáról című remek könyvét olvasom. A francia gazdaságpolitika hagyományosan etatista-dirigista szellemiségét Giscard d'Estaing a XVII. századra vezeti vissza. Azt írja, Colbert „amolyan jószágigazgatónak” tekintette magát, jó gazdának, akinek egy némiképp talán nagyobb birtok dolgait kell intéznie, de a feladatok végül is ugyanazok. A nagybirtokként igazgatott ország colbertista szelleme pedig makacsul élt tovább a francia politikában. Ráadásul a politikában többnyire közigazgatási-jogi végzettségű technokraták vagy idealista bölcsészek (történészek, szociológusok, irodalmárok stb.) mozognak, akik nem ismerik a vállalati kultúrát, idegenkednek az üzleti élettől, és lehetőség szerint mindent ellenőrizni (szabályozni) akarnak. Ilyen politikai miliőben természetes a dirigizmus és az „államérdek” primátusa az egyéni iniciatívák felett. (Persze talán nem véletlen, hogy a merkantilizmus XIV. Lajos, a Napkirály udvarában született meg: minél abszolutisztikusabb a hatalom, és mennél inkább túlteng a richelieui „államérdek”, annál inkább tekintenek a politikusok jó gazdaként magukra, akiknek amolyan józan paraszti ésszel, mint egy nagybirtokot kell igazgatniuk az országot. (Hozzátéve, hogy ma egy miniszternek valójában nagyobb hatalma van, mint XIV. Lajosnak, amennyiben előbbi hatékony végrehajtó bürokráciával rendelkezik, szemben az utóbbival.))