Életszínvonal, statisztika
Cikkében Tim Harford említi Benjamin Friedman észrevételét: az amerikai medián háztartás jövedelmének ’70-es évektől kezdődő stagnálása feltűnően egybeesik azzal, hogy a heti munkaidő csökkenésének évszázados folyamata szintén ebben az időszakban torpan meg. De engem ebből most csak a következő megállapítás érdekel: „Mert miközben a gazdaság élénken növekedett a 2007-es válságig, addig a medián háztartatás jövedelme valójában már sokkal korábban stagnálásnak indult, úgy 1970 körül”. Ám ahogyan arra Thomas Sowell 2008-as Economic Facts and Fallacies könyvében rámutat, a háztartások jövedelmének alakulása az életszínvonal változásának egy meglehetősen megtévesztő mérőszáma. Sowell példája: az 1969 és 1996 közötti közel három évtized alatt az amerikai háztartások átlag reáljövedeleme mindössze 6 százalékkal növekedett, miközben ugyanezen időszakban az egy főre eső reáljövedelem 51 százalékkal. Miként lehetséges, hogy miközben a háztartások reáljövedelme stagnál, addig az egy főre eső reáljövedelem a másfélszeresére emelkedik? Úgy, hogy a kérdéses időszakban az egy háztartásban élők száma csökkent. És a dolog attól igazán pikáns, hogy e csökkenés nem kis részben épp az egy főre eső reáljövedelem növekedésnek az eredménye. Vagyis: az életszínvonal növekedése megtévesztő módon, mint a háztartások jövedelmének stagnálása jelentik meg a statisztikában. Ha az életszínvonal változását akarjuk vizsgálni, akkor az egy főre eső reáljövedelem sokkal megbízhatóbb mérőszám. Egy fő ui. mindig egy fő.