SCHMITZ: Idegesíti, ha az emberek „spekulánsnak” nevezik?

SOROS: Nem, egyáltalán nem bánom. Ami azt illeti, amikor az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott nekem, és megkérdezték tőlem, miként mutassanak be, magam a „pénzügyi, filantróp és filozófiai spekuláns” jellemzést javasoltam. Amiről végül is lebeszéltek.

SCHMITZ: De a spekuláció felforgathatja a piacokat és instabilitást válthat ki.

SOROS: Ez igaz, elismerem. Ám ami a saját tevékenységemet illeti, én mindig a szabályokat betartva játszottam, mindenkor a hatályos törvények keretein belül. Vagyis ha a tevékenységem aláásta a rendszer stabilitását, akkor az csak azt jelenti, hogy a rendszerben nem stimmel valami, ami lehetővé teszi, hogy a piac szereplői, nevezzük őket „spekulánsoknak”, megzavarják. Mint a társadalom aggódó tagja, rengeteg időt töltöttem azzal, hogy a globális pénzügyi rendszer szükséges javítása mellett érveljek, gyakran olyan változtatásokat javasolva, amelyek számomra, mint spekuláns számára hátrányosak.

SCHMITZ: Valóban? Mondana egy példát?

SOROS: Az Egyesült Államokban a hedge fundok sok pénzt költenek arra, hogy alacsonyabb adókat lobbizzanak ki maguknak. Én nem teszem. Sőt támogatom a magasabb adókat, ami azt jelenti, hogy nekem többet kellene fizetnem. Manapság megengedhetem, hogy kiálljak elvekért. Igaz, nem várhatom, hogy mások is ezt tegyék. Én sem mindig tettem így, amíg nem lettem gazdag.

SCHMITZ: De sok ember benyomása Önről, és a kollégáiról, nagyon eltér ettől. A spekulánsokat hibáztatják a legutóbbi pénzügyi válságért az Egyesült Államokban, illetve az euróválságért. Ezért döntött úgy, hogy dollármilliárdokat költ jótékonyságra és az alapítványára?

SOROS: Az emberek azt gondolják, hogy azért adok pénzt, mert furdal a lelkiismeret?

SCHMITZ: Nincs ebben szemernyi igazság?

SOROS: Nincs. Ez teljes félreértés. Nekem tiszta a lelkiismeretem. Azok a jelentős események, amelyekben részt vettem, előbb vagy utóbb bekövetkeztek volna, függetlenül attól, hogy spekuláltam-e rájuk. Példának okáért, az angol font ’92-ben akkor is kikényszerült volna az európai árfolyam-mechanizmusból (ERM), ha én a világon sem vagyok. Az én tehetségem pusztán abban állt, hogy felismertem és meglovagoltam a közelgő hullámot. De nem okoztam.

SCHMITZ: Valóban olyan kicsi fogaskerék lenne, miként állítja? Ha Ön az arany vagy valamilyen valuta ellen fogad, akkor azt sok befektető követi. Ön határozottan képes befolyásolni a piacokat, tetszik vagy sem.

SOROS: Ez bizonyos mértékig igaz. Amióta közéleti figura lettem, az ember, aki állítólag „térdre kényszerítette az angol jegybankot”, én vagyok a nagy pénzügyi guru, aki képes befolyásolni a piacokat. Ami arra kényszerít, hogy öncenzúrázzam a kijelentéseimet, éppen mert képes vagyok mozgatni a piacokat.

SCHMITZ: Sokan vizsgálják minden egyes kijelentését. Valójában szereti ezt a szerepet?

SOROS: Nem. Ez nehezebbé tette az életemet, mint befektetőét. A fontválság után megváltozott a helyzetem. Korábban nem kellett foglalkozzak a kijelentéseim piacra gyakorolt hatásával.

SCHMITZ: Valóban olyan óvatosan jár el, hogy ne befolyásolja a piacokat? Például az olcsó pénz, amit Ön, mint pénzügyi guru, az euróválságra receptként nyilvánosan javasol, Önt is segítené, mint befektetőt.

SOROS: Ez igaz, de más befektetőket éppígy segítene, és ami még fontosabb, segítene az EU-n. Közel hatvan évnyi piaci tapasztalattal mögöttem, azt hiszem jobban értem a pénzügyi rendszert, mint egynéhányan azok közül, akiknek feladatuk lenne azt szabályozni, és mint aggódó polgár, indokoltnak érzem, hogy kifejtsem a véleményemet. Nem azért támogatok lépéseket, hogy profitot csináljak. A közérdeket a privát érdekem elé helyezem.

SCHMITZ: De amikor Ön az angol font ellen spekulált, az Egyesült Királyságnak el kellett hagynia az Európai Monetáris Rendszert. Ez káoszhoz vezetett a piacokon, miközben Ön gyakorlatilag egyik napról a másikra vagyonos lett.

SOROS: Nézze, ha nem spekuláltam volna ellene, akkor is leértékelték volna a fontot. Nélkülem is lett volna fontválság. Amikor a piac olyan nagy, mint amilyen az olyan fő valuták esetében, mint a font és a korábbi német márka, egyetlen befektetőnek nem lehet döntő hatása. Ha csak én lettem volna az egyetlen spekuláns, nem jártam volna sikerrel. Azért jártam sikerrel, mert a piac ugyanazt tette, mint amit én tettem. Nem az én tevékenységem vezetett káoszhoz, hanem az a politika, ami túlértékelte a fontot. Még pontosabban, az angol és német jegybank eltérő politikája volt az, ami a válságot okozta. Én egyszerűen csak jobban érzékeltem másoknál ezt az eltérést, illetve ügyesebben fogadtam rá.

SCHMITZ: Ez nagyon kényelmes mentség. Ha nem én, akkor valaki más teszi meg. Pontosan miként próbált javítani a rendszeren, amikor a font ellen spekulált?

SOROS: Nem akartam javítani a rendszeren. Arra spekuláltam, hogy a fontot le kellene értékelni, és igazam volt. Így aztán pénzt csináltam. Ha tévedtem volna, pénzt veszítek. Ám a rendszer gyengeségét épp az olyan spekulánsok leplezték le, mint amilyen én is vagyok, és ez végső soron jó dolog. A font leértékelésének a kikényszerítése, ami engemet olyan híressé tett, valójában nagyon kedvező hatással volt az angol gazdaságra, miként azt később majdnem mindenki elismerte, beleértve John Majort, de még pénzügyminiszterét, Norman Lamontot is, valamint Eddie Georgeot, a jegybankelnököt, aki milliárdokat költött arra, hogy visszaverje a spekulációt. A leértékelést követő hónapokban Anglia kiemelkedett a recesszióból, hogy aztán élvezhesse történetének leghosszabb inflációtól mentes növekedési szakaszát. De nem próbálok dicsőséget szerezni magamnak, hogy segítettem az angol gazdaságon, mindössze rámutatok arra, hogy a sikeres spekulációmnak nyilvánvalóan kedvező következménye volt. Egy marxista kifejezéssel élve, lerövidítettem egy elkerülhetetlen esemény vajúdását.

Részlet a The Tragedy of the European Union c. 2014-es könyvből.