Soros a szociáldemokrata

Fejtő Ferenc 1980-as Mégiscsak a szociáldemokrácia: Fél évszázad reformkísérletei című könyvének 2006-os hazai kiadásához írt Epilógusában a következőt írja:

Megemlíthetem itt Soros Györgynek 2002-ben írt könyvét, amelyben a kapitalista rendszer korrekcióját tanulmányozza. Az utóbbi évek nagy amerikai pénzügyi botrányait kommentálva a magyar származású és humanitárius működéséről ismert Soros, akárcsak William Pfaff, a botrányt okozó nagy pénzügyi csalások és visszaélések igazi okát annak a meggyőződésnek terjedésében látta, hogy alapjában véve az szolgálja legjobban a közérdeket, ha mindenki a maga önző érdekeinek kergetésével foglalkozik. Márpedig a kapitalista Soros szerint megállapíthatóan a közérdekkel ellenkezik, a társadalmak egyensúlyát veszélyezteti, hogy a pénzügyi piacoknak teljesen szabad kezet adjanak. „A hibák kiigazítsa — írja — erős kormányzati beavatkozásokat igényel.” Soros nyilván tudja, hogy ezzel a megállapításával — ő, aki a kapitalizmusnak nemcsak teoretikusa, hanem haszonélvezője is — elméletileg a szociáldemokrácia egyik alapelvéhez jutott el, amely szerint a demokratikusan választott kormányok és törvényhozók hivatása lenyesni a kapitalizmus túlhajtásait.

Címkék: Soros Fejtő