Nemrég olvastam Heller Ágnes Hol az otthonunk? című esszéjét. Az esszé azt állítja, a modernizmus jellegzetessége, hogy az otthon földrajzi helyből egyre inkább időbelivé válik. Mondhatni, a modernek otthona a jelen.

Amiről nekem Ernst Bloch „egyidejűség” fogalma jut eszembe. A baloldaliak a globális jelenben vannak otthon; és az identitásuk legalább annyira kötődik a „globális egyidejűséghez”, mint a földrajzi helyhez, ha nem jobban. A különböző nemzetek baloldali értelmiségét az köti össze egymással, hogy ugyanahhoz a „globális egyidejűséghez” tartoznak. (Beleértve ebbe a kulturális javak globálisan standardizált fogyasztási mintáit; az Ulickaja regényektől a BBC világhíradóig.) A Zeitgeist amolyan lokális lerakatai.

A baloldaliak kozmopolitizmusa valójában időbeli. Ebből következik, hogy ha egy ország történelmi késésben van, vagyis „nem-egyidejű” (Bloch) a világtörténelem jelenével ("elmaradott"), akkor az adott ország baloldali értelmiségije éppenséggel közelebb érezheti magát azokhoz a földrajzi helyekhez, ahol a történelmi jelen úgymond formálódik, mint saját országa anakronisztikus valóságához (vö. „idegenszívű”). A „nyugatosság” valójában nem földrajzi, hanem időbeli: vágyakozás a történelmi „egyidejűségre” („felzárkózásra”). A progresszív baloldali annyiban tűnik „valóságidegennek”, amennyiben egy történelmileg elmaradott vidéken akarja a globális jelen élharcosát játszani, eltévesztve ezzel a házszámot. (Jászi Az új Magyarország felé című 1907-es cikkében azt írja: miközben a világ haladó országaiban épp küszöbön áll a szociális forradalom, és a polgári demokráciát épp felváltja a munkás demokrácia, addig a magyar radikálisoknak a polgári demokráciáért kell harcolniuk, tkp. a múlt harcát kell megvívniuk, miközben tudni vélik, hogy az, amit elérni vágynak maga is meghaladandó. Ahogy Ady mondja 1910-ben: „Minden, minden ideálunk/Másutt megunt ócskaság már,/Harcba szállunk/S már tudjuk, hogy kár a harcért”.)

Az élvonalbeli alkotók, kvázi definíció szerint, a tudomány és művészet „globális egyidejűségéhez” tartoznak. A „világszínvonal” tkp. éppen e „globális szimultaneitást” jelenti. Azaz, az élvonalbeli alkotók, tudósok és művészek, alapvetően avantgárd figurák, akik ezért kulturálisan a baloldalhoz kötődnek.

(Iménti zavaros és dilettáns eszmefuttatás (mivel távolról sem vagyok elmélyülve a témában) eredetileg Béndek Péter mai posztjához írt komment.)