A közgazdaságtan modellek gyűjteménye, vélekedik Dani Rodrik A közgazdaságtan menő c. könyvében. Melynek oka abban keresendő, hogy „szinte minden kérdésre, amit a közgazdaságtan felvet, a helyes válasz: attól függ”. Egészen pontosan: a körülményektől. Avagy Rodrik kedvenc kifejezésével szólva, a kontextustól.

Rodrik szerint a közgazdaságtan általános („nagy”) elméletei afféle állványzatok, amelyek feltárják ugyan a gazdasági folyamatok hozzávetőleges okait, ám a gyakorlati analízis számára számos részlettel egészítendők ki. A részletek viszont szükségképpen kontextusfüggők. A közgazdaságtan valójában kontextusfüggő modellek tárháza. Amolyan „hasznos esetek gyűjteménye”. E kontextus specifikus modellek pedig szükségképpen leegyszerűsítők: éppen azt hivatottak megmutatni, hogy az általuk modellezni kívánt körülmények között melyek azok a domináns oksági és közvetítési mechanizmusok, amik döntően befolyásolják a folyamatokat.

Ennek megfelelően a közgazdaságtan azáltal fejlődik, hogy az alkalmazható modellek köre olyan újakkal bővül, melyek korábban nem modellezett körülményekre fókuszálnak. Azaz, a közgazdaságtanban nem jobb modellek váltják a rosszabbakat, mintsem inkább új modellek jönnek a régiek mellé. Ahogy Rodrik fogalmaz: „Az újabb modellek valójában nem felváltják a régieket, inkább új dimenziókat hoznak be, amelyek bizonyos kontextusokban relevánsabbnak tekinthetők”.

A közgazdász mesterségét pedig éppen az adja, hogy a modellek tárházából képes kiválasztani a mindenkor megfelelőt, vagyis az adott körülmények között alkalmazandó modellt. Mondhatni, magabiztosan navigál a modellek között, hogy a változó kontextusnak mindenkor leginkább megfelelőt tudja alkalmazni. Épp ezért a legnagyobb tévedés, amibe közgazdász eshet: úgy véli, végleges és egyetemes magyarázatot kínáló elméleti modellel bír. Vagyis amikor a közgazdász egy adott modellt a modellnek vél.