Csalódást okozott Andrés Solimano könyve, többre számítottam. Persze akad a kötetnek erénye. Solimano nem kizárólag az inflációs-, adósság-, bank- és valutaválságok okozta nevezetes gazdasági visszaeséseket tárgyalja — melyekre a hasonló könyvek rendszerint fókuszálnak —, hanem a háborúk és transzformációs válságok okozta visszaeséseket is. Végtére: ezek bizonyultak a gazdaságtörténet legmélyebbek válságainak. A II. világháború végére, 1945-re, az egy főre eső reál GDP az 1939-es értékéhez képest pl. Franciaországban 46 százalékkal esett vissza, Olaszországban ugyanennyivel, Japánban szerény 52 százalékkal. Oroszországban 1990 és 1996 között 42 százalékkal csökkent az egy főre eső reál GDP, Észtországban 1991 és 1993 között 28 százalékkal, itthon 1989 és 1993 között 19 százalékkal. Ukrajnában 1990 és 1998 között 60 százalékkal. Összehasonlításképpen: az egy főre eső reál GDP a Nagy Válság során az Egyesült Államokban 31 százalékkal esett vissza 1933-ra (ami a mélypont volt) az 1929-as értékhez képest, Franciaországban 16 százalékkal (mélypont: 1932), Olaszországban 7 százalékkal (mélypont: 1931). (Tudtuk, hogy a Nagy Válság valójában Chilét sújtotta legjobban? 47 százalékkal esett vissza 1932-re (mélypont)). Ez Solimano könyvének másik erénye. Az, hogy hemzseg a táblázatokba szedett adatoktól és szemléltető ábráktól. Ami viszont nagy hátránya: az egyes válságok tárgyalása jelentős részben ki is merül a táblázatokba foglalt számok ismertetésével. A fennmaradó része meg kevésbé izgalmas és informatív.