Michael Stewart Keynes and After című könyvét merőben hóbortból olvastam el. A kötet először 1967-ben jelent meg, majd évente újra kiadták 1968 és 1970 között, mígnem 1972-ben megérkezett az átdolgozott kiadása, amit aztán a ’70-es években még úgy féltucatszor nyomtak újra. Úgy vélem, a kötet népszerűségét az első hét fejezetből álló Első rész magyarázza, ami tkp. Keynes Általános Elméletének terminusoktól és egyéb sallangoktól mentes lényegre törő tárgyalása; jó propedeutika in plain English. A kötet utolsó hat fejezetét adó Második rész viszont a ’60-as évek old-school keynesianizmusának a kvintesszenciáját nyújtja, miközben Anglia —és kisebb terjedelemben az Egyesült Államok— II. világháborút követő két évtizedének gazdaságtörténetét tárgyalja. Olvasás közben végig enyhe nosztalgiát éreztem a ’60-as évek iránt, még úgy is, hogy nem éltem benne. Illetve időnként rám tört a gyanú egy-két dolgot illetően. Mint például az infláció ár-bér spirál magyarázatának eredete. Mire gondolok? Az old-school keynesiánusok anno készséggel elfogadták, hogy a munkanélküliség oka az elégtelen kereslet, ellenben a keresleti infláció gondolatát már némiképp nehezebben vette be a gyomruk, hiszen abban implicite benne volt, hogy az infláció visszaszorítása érdekében a kormányoknak —Oh! irgalom atyja, ne hagyj el— fel kellene hagyniuk a költségvetési deficittel. Szóval miközben elvben elismerték az infláció „kereslet-húzta” magyarázatának lehetőségét, addig konkrét esetben szívesebben magyarázták azt a termelési költségek emelkedésével (költséginfláció). Az infláció „költség-tolta” ár-bér spirál magyarázata azt jelentette, hogy a kormányoknak nem szükséges lelépniük a gázról, inkább ár- és jövedelemszabályozással érdemes kezelniük az inflációt. Avagy röviden: az állami keresletösztönzés növeli a foglalkoztatást, de az inflációt azt a költségek emelkedése okozza. Nota bene manapság persze a kutyát nem érdekli már az ár-bér spirál; kiment a divatból, mint a trapéznadrág; merőben tudománytörténeti érdekesség. Stewart könyve amolyan kis időutazás. Mondjuk, vannak benne pontos mondatok is. Például: „Másfelől a monetaristák abbeli nézetüket, hogy a pénzkínálat közvetlenül hat a nemzeti jövedelemre, arra a meggyőződésre alapozták, hogy a pénz nem kizárólag a pénzügyi eszközöknek jó helyettesítője, miként a keynesiánusok tartják, hanem az összes többi eszköznek is”.