A nagy terv

scrutonkonyv.PNG1981-ben Scruton és Derrida (a "futóbolond szélhámos") közösen hozták létre a cseh értelmiségieket támogató Jan Hus Educational Association nevű alapítványt. Abban az évben Derrida Prágába utazik, hogy „tiltott szemináriumot” tartson. Hazafelé indulva aztán a repülőtéren letartóztatják kábítószer-előállítás vádjával, ám Mitterrand és a francia kormány közbenjárásának köszönhetően három nap után szabadon engedik a börtönből, és elhagyhatja az országot. Derrida letartóztatását Scruton utólag következőképpen értékeli: „Ez azért volt nagyszerű (sic!), mert ez után nem nagyon mertek zaklatni minket”. Mármint a helyi hatóságok a Kelet-európai diktatúrákban jóemberkedő nyugat-európai értelmiségieket (a teljesen retardáltaknak: "jóeNberkedő"). Roger Scruton Magyarország és Lengyelország számára szintén létrehoz egy alapítványt, a Jagiellonian Trustot. Aztán jött a nagy átalakulás. És akkor idézném Scrutont: „Nagyon szerettem volna hasznot húzni az új helyzetből. A nyugati befektetőknek szükségük volt kapcsolatokra a kormányzati körökhöz, a sajtóban és a törvényhozók körében, hogy a saját érdekeik ügyében lobbizzanak. Mi pedig ismertük az új elitet, a kormány tagjait és azokat, akik a földalatti mozgalomból kerültek pozícióba; sőt, sokan közülük személyes pártfogoltjaim is voltak”. És Scruton alapított egy tanácsadó céget.

Címkék: Scruton