A NER-agitprop figurák új darlingja, John Mearsheimer (Milo Yiannopouloshoz képest, kétség kívül, előrelépés) A nagy téveszme c. könyvében előadja a Kreml kedvenc tézisét (nyilván innen is az újsütetű vonzalom), miszerint Ukrajna orosz megtámadását a („sátáni”) Nyugat, legfőképpen az Egyesült Államok, provokálta ki a NATO keleti bővítésével a Szovjetunió felbomlását követően. Moszkva 1999-ben és 2004-ben is ellenezte a bővítést, mert úgymond katonai fenyegetést látott bennük (plusz ígéretszegést, jóllehet Gorbacsov később maga cáfolta, hogy nyugati vezetőktől bármiféle ígéretet kapott volna arra, hogy a NATO nem fog kelet felé bővülni (persze lehetséges, hogy G. utólag másképp emlékezett)). Grúzia (Georgia) és Ukrajna esetleges NATO-csatlakozását Moszkva végképp nem tűrhette tétlenül; Ukrajna széles, akadálymentes szárazföldi folyosót alkot Nyugat-Európa és Oroszország között. De ezzel a történettel legalább két probléma van. 1.) Senki nem gondolhatja egy pillanatig sem komolyan, hogy Putyin Ukrajnára (miként Fehéroroszországra) csak amolyan semleges ütközőállamra tekintene, és nem úgy, mint Oroszország részére („Novorosszija”). Az oroszok valójában azért ellenezték a keleti EU- és NATO-bővítést, mert tudták, hogy az lehetetlenné teszi a csatlakozó egykori szovjet tag- és csatlós államok későbbi visszahódítását (ha másképp nem, mint geopolitikai „érdekszférát”), mert lélekben nem mondtak le róluk véglegesen, legfeljebb pillanatnyi kényszerűségből átmenetileg. 2.) Még ha valamiféle pőrén realista geopolitikai megfontolás értelmében Oroszországot érthető módon rosszul is érintené Ukrajna NATO-tagsága, Ukrajna egy szuverén ország, és jogában áll eldöntenie, mely katonai és politikai szövetségekhez kíván tartozni; vagyis Ukrajna nem gyarmat, hogy szövetségi politikáját valamely másik ország érdekei határozzák meg. (Gondoljunk bele, hogy Ukrajna arra akarná kényszeríteni Oroszországot, hogy az lépjen be a NATO-ba, mondván, hogy szeretné, ha közte és Kína között lenne egy nagy NATO-ország. Ha ezen csak mosolygunk, akkor gondoljuk meg újra.) (Nota bene Mearsheimer a könyvében egy helyütt azt írja, hogy egy nagyhatalom számára a legjobb stratégia az, ha nem avatkozik bele kisebb országok politikájába. De ez nyilván csak az Egyesült Államokra vonatkozik, ahova Mearsheimer az üzeneteit egyébként célozza.)