Az új argentin elnök, Javier Milei méretes barkójával, torzonborz frizurájával és kék szemeivel inkább tűnik elfuserált Elvis-imitátornak, mint államfőnek; mint aki a fizimiskájával is rá kíván szolgálni becenevére: az „Őrült”. Milei egyébként Rolling Stones és Verdi rajongó, ha lehet hinni a róla szóló beszámolóknak; nem mellesleg tantrikusszex-oktató is. Az ember, aki láncfűrésszel a kézben hadonászik, miközben —a szintén argentin származású— római pápát komcsi disznónak nevezi. Nincs hát okunk azon sem csodálkozni, hogy Milei —amolyan modern Neroként— „porig égetné” az argentin központi bankot, sőt a pesót is szemétre vetné, helyette pedig az amerikai dollárt tenné Argentína fizetőeszközévé. Mindazonáltal nem állítható, hogy Milei elképzelése egy excentrikus figura merőben képtelen lázálma lenne csak.

A Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedman —egyebek mellett— mint a szabadon lebegő árfolyamrezsim szószólója ismert. Kevésbé tudott, hogy a krónikusan magas inflációjú fejlődő országok számára Friedmannek más javaslata volt: „Közös pénz, vagy valami azzal egyenértékű”. Azaz, dollarizáció vagy (ami gazdasági szempontból ugyanaz) valutatanács bevezetése. 1972-es izraeli Horowitz-előadásában Friedman a következőket mondta: egy fejlődő ország esetében „az inflációs adóztatás elkerülésének legjobb módja az, ha a szóban forgó ország pénzét egy másik ország vagy országok pénzével egyesítik. Ebben az esetben ui. az országnak nem lenne saját monetáris politikája. A monetáris politika, hogy úgy mondjam, egy másik ország monetáris politikájának árbocához lenne kötve — lehetőleg egy fejlettebb, nagyobb és viszonylag stabil országéhoz. Hongkong a nyilvánvaló példa, amelynek nincs központi bankja, és nincs önálló monetáris politikája. (…) Egy ilyen politika a központi bank megszüntetését igényli”. Friedman több alkalommal hangot adott ennek az elképzelésnek.

Panama, Ecuador és El Salvador teljesen dollarizáltak. És a spontán dollarizáció miatt Argentína is részben már dollarizált: épp a krónikusan magas infláció miatt, a belföldi tranzakciók egy része jelenleg is amerikai dollárban történik. A háztartások és vállalkozások megtakarításai dollárban vannak (sok esetben külföldi bankoknál) és a nagyobb belföldi kifizetések dollárban történnek (pl. a lakásokat dollárban adják-veszik). Az argentin gazdaság szereplői valójában jelentős dollárkészletekkel rendelkeznek.

A dollarizáció nem új téma Argentínában. 1991-től a peso az amerikai dollárhoz volt kötve, sőt Carlos Menem elnök 1999-ben nyilvánosan bejelentette, hogy Argentína törvényes fizetőeszközzé fogja tenni az amerikai dollárt. Abban az évben Friedman egy interjúban megerősítette elképzelését a közös pénzről, újfent megjegyezve: „Ahhoz, hogy ez működjön, a központi bankot meg kell szüntetni”. Az argentin központi bank expanzív monetáris politikájának végül aztán az lett az eredménye, hogy 2002-ben az árfolyamot el kellett engedni, Menem elnök tervéből pedig nem lett semmi. A dollarizációról folyó vita viszont azóta is tart Argentínában, és nem meglepő, hogy a piacpárti Milei, aki Milton Friedman és Murray Rothbard után nevezte el a kutyáit, a dollarizáció és a központi bank „felégetésének” támogatója.