A totalitárius hatalom lényege, hogy a hatalmat gyakorlók úgy vélik, illetékességük van az élet minden területén, ezért bármikor bármit a felügyeletük és az irányításuk alá vonhatnak, vagyis a hatalomgyakorlásnak nincsenek korlátjai. A liberálisok szerint a korlátlan hatalomgyakorlás kizárja az egyének személyes autonómiáját, ami egyebek mellett a magánélet háborítatlanságában fejeződik ki; az élet minden területe fölött felügyeletet és irányítást gyakorló hatalom összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal. A liberálisok szerint az egyén életének vannak olyan területei, ahol rajta kívül senki sem lehet illetékes. Következésképp semmilyen hatalom sem lehet korlátlan, teljesen függetlenül attól, hogy a hatalom honnan nyeri a legitimitását. Egy demokratikus többséggel megválasztott kormány sem gyakorolhat teljhatalmat; hatalmát kizárólag alkotmányos korlátok között gyakorolhatja. Más szóval egy demokratikusan megválasztott kormány arra kap a néptől felhatalmazást, hogy belátása szerint cselekedjék mindazon területeken, ahol illetékessége van, és nem arra, hogy bármit az illetékességébe vonjon, felügyeljen és irányítson. Ezt jelenti a liberális demokrácia. Az illiberális demokrácia azt jelenti, hogy a hatalmon lévők úgy vélik, a demokratikus felhatalmazás bármire feljogosítja őket, hiszen meg lettek választva, azt tesznek, amit akarnak. Mivel a liberálisok számára az ember méltósága legfőképpen az egyén önrendelkezésében áll, vagyis az egyén személyes autonómiájában, ezért számukra a hatalomgyakorlás alkotmányos korlátozása fontosabb, mint a hatalom legitimitásának a forrása; nagyra értékelik a demokráciát, mint aminél még eddig nem találtak ki jobbat (Churchill), de jobban elfogadnak egy isten kegyelméből uralkodó monarchát, amennyiben az alkotmányos keretek között gyakorolja a hatalmát, mint egy olyan demokratikusan megválasztott kormányt, amelyik totalitárius hatalmat gyakorol. A liberálisok legkésőbb Tocqueville óta nem szeretik a többség zsarnokságát. Az egyén autonómiája és a hatalom autoritása ugyan kizárják egymást, ha valamelyik korlátlan, de megférnek egymással, ha mindkettő korlátozott. A liberálisok elutasítják az egyén korlátlan autonómiáját, de többnyire nagyobb autonómiát szeretnének az egyénnek, mint autoritást a hatalomnak. Egyfelől, mert úgy vélik, az egyéni méltóság viszonylag széles körű önrendelkezést feltételez, másfelől, mert az embereket olyan felnőtteknek tekintik, akik nem szorulnak széleskörű felügyeletre és irányításra ahhoz, hogy az ügyeiket intézzék, és az életüket éljék. A liberálisok egyetértenek Kanttal abban, hogy a paternalista kormányzás a legnagyobb zsarnokság. Egy szó, mint száz: olvassunk!