Jóllehet Hazlitt nem mondja ki nyíltan, érvelésének mélyén egy alapvető felismerés húzódik: a szegénység nem azonos az egyenlőtlenséggel, ami különösen akkor válik világossá, ha a szegénységet abszolút életszínvonalban mérjük, és nem relatív módon. A relatív szegénység eleve az egyenlőtlenség mérőszáma. Éppen ezért a relatív szegénység elleni küzdelem csakis addig tekinthető valóban a szegénység elleni harcnak, amíg a relatív szegények abszolút értelemben is azok. Ha a szegénységet abszolút életszínvonalban mérjük, akkor egy bizonyos fejlettségi szint fölött a szegénység megszűnik, és a „szegénység elleni harc” már nem a nélkülözés felszámolásáról szól, hanem tisztán az egyenlőtlenség csökkentéséről. Hazlitt állítása lényegében az, hogy a modern és gazdag társadalmakban a szegénység elleni küzdelem valójában az egyenlőtlenség elleni küzdelem. Azt viszont nem lehet ugyanazokkal a humanitárius érvekkel igazolni, mint az abszolút szegénység elleni harcot.