Avagy minden narancsos forradalom főpróbája: 1956.

(Kieg. Az orosz tankönyvben szereplő bélyeg valójában egy blokk, amit anno 235.000 példányszámban adtak ki. Az egyik példány büszke tulajdonosa én vagyok.)

The Devlins World Outside (1997)

Mérő Vera azt írja, Tóth Gabinak jár az emberi méltóság, amivel csakis egyetérteni lehet. Mindazonáltal nekem egy ország-világ előtt felszarvazott férj látszik leginkább ebből a történetből. Amit, kétség kívül nem ismerek jól.

Steppenwolf Born To Be Wild (1968)

Samuel Barber Négy dal: Nocturne, Op. 13
Cheryl Studer/John Browning

Megnéztem Nolan filmjét, az Oppenheimert. Kamaszként fizikus szerettem volna lenni. (Én valóban az a kis srác voltam, aki tizenhárom évesen Hawking Az idő rövid történetét olvassa. Meg Simonyinak A fizika kultúrtörténetét.) És a film első félórájában megelevenednek kamaszkorom hősei: Niels Bohr, Werner Heisenberg, Albert Einstein, Enrico Fermi. És velük egy kicsit megelevenedett a kamaszkorom is. Aztán föltűnnek Emily Blunt és Matt Damon, és azzal nagyjából vége a varázsnak. Nem lettem fizikus.

Maurice Ravel G-dúr zongoraverseny: Adagio assai
Krystian Zimerman
The Cleveland Orchestra/Pierre Boulez

"A Nyugat-ellenes vádaskodás lett a megszokott magyarázat mindenre, ami rossz fényt vethet Putyin Oroszországára. Sok orosz számára ez a retorika kellőképpen meggyőző ahhoz, hogy elhiggyék, az ellenséges nyugati erők a hazára támadnak, amire a hazafiak válasza csakis az lehet, hogy összetömörülnek a Kreml támogatására". (Hodorkovszkij)

Két Nap, három Hold, négy kerék.

A New York-i Szabadság-szobor nem a levegőben lóg, hanem egy huszonhét-ezer tonnás beton talpazaton áll. Mert kell valami, ami tartja a szabadságot. Valami, ami nagy és erős. Erről szól Az amerikai világrend védelmében. Kaganiánus rövidposzt című írásom. A szöveg Seres László publicista blogján olvasható. Innen is köszönöm a közlést.

A londoni nagy szmog 1952. december 5-én kezdődött, és öt napig tartott. Mintegy ötven kilométer széles sárgás szmogfelhő ült Londonra, ami fekete, olajos lerakodást hagyott mindenen, amit beborított; beleértve az emberek arcát. A tömegközlekedés leállt, az autó vezetők az út közepén hagyták a járműveiket, mert nem látták az utat. A mozikat bezárták, mert az épületekbe beszivárgott szmog miatt nem lehetett látni a vásznat. A madarak belerepültek az épületekbe. Végül az időjárás megváltozott, és a szél kisöpörte a szmogot Londonból. 

Guns N’ Roses Dead Horse (1991)

Nézem, vasárnap napközben 36 fok lesz. Még pár év, és mi leszünk a migránsok.

A lány a vonaton Kundera Lassúságát olvasta, és én el is neveztem akkor magamban azt a lányt Lassúságnak. Régi, szép idők.

Az Amerika- és Nyugat-ellenességről. Rendszertelen reflexiók címmel vendégposztom olvasható Seres László kiváló publicista blogján. Ez a szöveg talán kevésbé kerek, de sebaj. Köszönöm Lászlónak a közlést.

The Cure A Night Like This (1985)

Hallani ugyan hallottam már a fény hullámtermészetéről, de látni még nem láttam. Az ember lát pirosat, lát kéket meg zöldet, de hullámot nem lát, hacsak nem vízparton. Az egyik a piros, a másik meg az elméleti modell, és a kettőből a piros a szín. Persze lehet, hogy a szín fényhullám, de akkor a szín az, amit nem látunk, és amit látunk, az nem a szín.

Nagy érdeklődéssel fogom olvasni.