Stop USA-NATO-EU. Thürmer kiáll.

Molnár Tamás Európa zárójelben c. kötetének, a XXI. Század Intézetben tartott, könyvbemutatóján Békés Márton a kötetet méltató beszédében azt állította: Molnár több, mint 30 évvel ezelőtt papírra vetett esszéi ma aktuálisabbak, mint születésük idején voltak, mert az, ami akkor zseniális prófécia volt, ma valóság lett. Mondott valamit! Az egyik — először 1990-ben megjelent — esszéjében Molnár pl. azt írja: veszélyt tartogat a gazdag nyugat-európai országok rászabadítása a Szovjetunió igájából éppen csak felszabaduló szegény kelet-közép-európai országokra az egyesülő Európa keretében. Milyen veszélyt? Idézem: „Vagy a gazdasági egyensúly állandó hiányát, vagy a nemzeti reakciót néhány éven belül, protekcionista, esetleg xenofób reakciót, amelyet tekintélyuralom követhet, aztán a nyugati modell gyökeres elvetését”.

A magyar kormány 500 liter misebort küld Ukrajnába.

Carlos Santana Song for Cindy (2021)

A kalkulációs vitáról írt cikkem eredeti szerkesztésben itt.

Vangelis Alpha (1976)

Promóciós interjú a Mandineren Galló Bélával. A XXI. Század Intézet tudományos munkatársaként Galló némiképp kakukktojásnak tűnik Schmidt Mária csapatában (talán Szili Katalin protezsálásával került be, tényleg találgatás). Persze Galló amolyan díszbalos a NER-ben. Anno Hegedűs Zsuzsa meg Csintalan Sándor játszott valami hasonló szerepet (a nagyobb nyilvánosságban). Értsd: a FiDeSz képviseli a hagyományos baloldali értékeket. (Nota bene a pártnak munkástagozata is van (vagy legalábbis volt).) Galló szövege is a 15 évvel ezelőtti: az Anthony Giddens és Manuel Castells által fémjelzett, a ’90-es évek végén szárba szökkent, harmadik utas, modernizációs, DEMOS-féle politika (idehaza Gyurcsány Ferenc, Dessewffy Tibor a 2000-es évek közepén) valójában nettó neoliberalizmus baloldali köntösben (a máskülönben teljesen marginális Szanyi Tibor szintén ezzel a szöveggel házal úgy 15 éve, persze kezdetben a MaSzoPon belül). Aztán az interjú végén Galló megállapítja: a klasszikus szociáldemokratáknak mára a keresztény konzervatívok lettek a természetes politikai szövetségeseik, ami kb. úgy hangzik, hogy nagyon jó neki ott a XXI. Század Intézetben tudományos munkatársnak lenni.

A kalkulációs vita: Darabok egy kirakóshoz címmel posztom olvasható a Carl Menger Intézet blogján. Köszönet a szerkesztőnek a közlésért.

Stefan Zweig Csillagórák kötetét olvasom. Patetikus elragadtatással írt portrék; a Toscanini- és Mahler-portré már-már émelyítően elragadtatott, fennkölt szóömleny; Robert Scott kapitány Antarktisz-expedíciójának leírása remekmű. Közben rendre ilyen mondatok: „csak a túlzás, sosem a mértékszerű válik termékennyé”.

Megnéztem a Nincs idő meghalnit. Minden idők egyik legrosszabb Bond-mozija. A Craig-filmek kezdettől fogva próbálnak James Bond karakterének mélységet adni (emlékeket, érzelmeket, esendőséget stb.), ami túl jól sikerült: Bondból egy szenvelgő anyámasszony katonája lett. Ha így folytatódik, legközelebb elbőgi magát dugás közben, amit meg kell beszélnie. Sok már a drámázás, a bevérzett szemek meg a nyúzott arc; most kellene az anyai nyakleves, szedd már össze magadat, édesfiam, nem ismerni rád, kisstílű lettél. Ami egyedül reményt adhat, hogy ezzel a filmmel Craig leköszön, és a következő Bondnak már nem lesz szüksége Prozacra.

(Úgy tűnik, Puzsér rendes RHCP rajongó. Meghallgatom tőlük kedvenc dalomat (mármint abból, amit egyáltalán ismerek): Suck My Kiss, 1991-ből.)

Santana Blessings and Miracles albumával ismerkedem. Teljesen lemaradtam a tavaly év végi megjelenésről. Az album hatodik tétele a Procol Harum 1967-es Whiter Shade Of Pale című klasszikus dalának feldolgozása, amibe instant beleszeretek. Eddig működik.

Faithless Baseball Cap (1996)

(Olvasom — gyakran olvasni hasonlót —, hogy a NATO 1990 utáni keleti bővítése nem volt tekintettel Oroszország „megfelelő befolyási övezet fenntartásával kapcsolatos jogos érdekeire”. Na szép. Mintha bármely országnak „jogos érdeke” lehetne más szuverén országokat saját „befolyási övezetének” vagy „ütközőzónájának” tekinteni.)

Koreyoshi Kurahara (r.) Antarktisz (Antarctica) (1983)

Salvador Allendét 1970-ben választották meg Chile elnökének. Allende szocialista tervgazdaságot kívánt létrehozni, melynek keretében nagyszabású kísérletbe kezdett: a CyberSyn Projektbe. A CyberSyn egy Burroughs-3500 elnevezésű központi számítógépből és több száz telexgépből kiépített kommunikációs hálózat volt, ami a gazdaság központosított irányításához szükséges döntéshozatalt volt hivatva szolgálni: napi információkat szállított a kormány és a gyárak között kibocsátásáról, nyersanyag áramlásról, munkaerő állományról és egyéb információkról. A vállalatok minden reggel 5 órakor elküldték telexen az adataikat, amiket aztán a központi számítógépbe táplálva délután 5 órára készen állt a napi jelentés; a jelentés alapján a kormány döntéseket hozott, amik aztán szintén telexen jutottak el a gyárakhoz. A CyberSyn irányítószobája úgy festett, mint egy science fiction film űrhajójának irányító központja. A nagyszabású kísérlet katasztrofálisnak bizonyult, Chile gazdasága hamarosan összeomlott. Nota bene a nagyratörő államosítási program okozta káosz és a munkások növekvő elégedetlensége miatt vélhetően a CyberSyn Projekt nélkül is bekövetkezett volna a chilei gazdaság összeomlása.

A modern közgazdaságtant megteremtő skót bölcselőnek, Adam Smithnek az anyját Margaret Douglasnek hívták. Margaret Douglas 1694-ben született egy skót nemesi család ötödik gyermekeként. Apja, Robert Douglas a skót parlament tagja volt, befolyásos ember. Margaret a Strathenry-kastélyban nőtt fel, nem messze Kirkcaldytól. Huszonhat évesen ment férjhez Smith apjához, idősebb Adam Smithhez. Margaret két évvel később megözvegyült, épp mikor Adammel volt terhes. Margaret Douglas nem ment újra férjhez. Teljes hátralévő életében hírneves fiáról gondoskodott, aki maga sosem házasodott meg. Margaret és Smith egyik kuzinja, Janet Douglas vezette Adam Smith háztartását. Smith mind anyjához, mind unokahúgához erősen kötődött. Mikor utóbbi 1788-ban halálos ágyán feküdt, Adam Smith levélben azt írta barátjának: „itthagy, és én leszek az egyik legelhagyatottabb, leggyámoltalanabb ember Skóciában”. Smith leginkább ennek a két nőnek köszönhette az ebédjét. Mindezt Katrine Marçal könyvében olvasom, aki szerint Adam Smith megfeledkezett erről a két nőről A nemzetek gazdagságában, és a közgazdaságtan számára azóta is láthatatlanok a gondoskodó asszonykezek, amelyek elkészítik az ebédet, ami sosincs ingyen. Margaret és Janet munkája van benne.