Két könyv decemberre: ajánló
hocinesze
Ami rögtön három.
70 méter, 146 tonna
Kommentár
Csejtei Dezső Európa, a beváltatlan ígéret c. írása a Kommentár friss számában. A szerző lázas igyekezettel próbál szellemi glóriát vonni a kormánypropaganda köré. Aminek tizenhat oldalnyi törmelék a vége: tekintélyes mesterek jól-rosszul interpretált gondolatainak értelmetlen egyvelege. Hegel, Nietzsche, Spengler, Ortega, Husserl, Heidegger. Közben lapos Sorosozás, migránsozás meg liberális véleményterror. Még szerencse, hogy Hegelnek, Heideggernek ezzel nem lehet ártani; kivált egy Csejtei nem tud akkorát fröccsenni, hogy az ne peregjen le rögtön a csatornába.
Lámfalussy, Matolcsy, euró
Dacára annak, hogy Matolcsy György szerint az euró „hibás, sőt káros politikai koncepcióra épült”, az MNB elnökeként 2013-ban nagyvonalúan megalapította az „euró atyjáról” elnevezett Lámfalussy-díjat. Az idén pl. Yves Mersch kapta az elismerést, aki ennek alkalmából a februári Lámfalussy Konferencián — ami 2014 óta az MNB szervezésében évente kerül megrendezésre — előadást tartott. (Nota bene 2017-ben az MNB kiadott (magyar és angol nyelven) egy válogatáskötetet Lámfalussy írásaiból.)
(...)
(„A valóság az, hogy — neve ellenére — a neoliberalizmus korszaka távolról sem volt liberális. (…) A neoliberalizmus alig hasonlít arra a >>nyitott társadalomra<<, amit Karl Popper támogatott”, írta pár hete Joseph Stiglitz, aki cikkében Fukuyamát és Sorost emlegeti. Ez most Fricz Tamás udvari politológus (civilben NGO-szóvivő) cikkéről jutott az eszembe.)
Kedd
A Faith No More The Real Thing albumát hallgatom, és most 16 éves kamasz akarok lenni 1989-ben. Kitűrt kockás flanelingben, hátrafordított baseball sapkában, kazettás walkmannel a fejemen, görkorcsolyával a lábamon, ahogy hátrafelé szlalomozom a járókelők között valahol San Francisco utcáin.
Diabetes mellitus
Tegnap volt a Cukorbetegség világnapja. A GEO magazin szép tudománytörténeti cikket közöl a diabéteszről. Lassan tizennégy éve annak, hogy I-es típusú cukorbeteg vagyok, és ebből a cikkből kell megtudnom, hogy a diabetes mellitus latin kifejezés átfolyó mézet jelent. Tűnődöm, lehet-e ennél költőibb neve betegségnek.
(...)
(A magánadósság számít, lehetne Steve Keen 2017-es könyvének tanulsága röviden. Az adósság szintje és növekedésének üteme egyaránt. Richard Vaguere hivatkozva Keen megállapítja: az elmúlt másfél évszázad minden gazdasági válsága esetében megfigyelhető volt, hogy a válság kirobbanásakor a magánadósság szintje meghaladta az adott ország GDP-jének százötven százalékát, illetve a válság kirobbanását megelőző öt évben a hitelkiáramlás éves mértéke átlagban elérte vagy meghaladta a GDP tizenhét százalékát. Ennek fényében Keen „minskyánus” válságelmélete rögtön adja magát: hitelexpanzió → adósságfelhalmozás → Minsky-pillanat → hitelkiáramlás visszaesése & adósság/tőkeáttétel-leépítése → aggregált kereslet csökkenése → recesszió (válság).)
Hogyan merészelik?!
Libertárius válasz a környezetszennyezésre: magántulajdon. Avagy a közlegelők tragédiája. Murray Rothbard cikke.
Az örökös félreértés
Paul Craig Roberts The Failure of Laissez Faire Capitalism c. 2013-as könyvét olvasom. Roberts azt írja: ha a kormány kimenti a csődbe jutott nagy cégeket, akkor bizony megkérdőjeleződik azon állítás, miszerint a kapitalizmus a profit és veszteség által hatékonyan osztja el az erőforrásokat. És valóban: ha kormány kimenti a csődbe jutott nagy cégeket, akkor ezzel aláássa azt, hogy a piac hatékonyan ossza el az erőforrásokat. A kérdés csak az: mégis mi köze van a veszteséges cégek közpénzből történő állami kimentésének a laissez faire kapitalizmushoz? Miért a piac kudarca az, ami egy állami intervenció következménye?
Csütörtök
Lewis Milestone (r.) Nyugaton a helyzet változatlan
(All Quiet on the Western Front) (1930)
Hétfő
Néger kiáltás. Békés Márton azt hiszi, Magyarország Fekete-Afrikában van. 1967-ben.
*
Lungo i muri dei cimiteri del mondo. Meghalt Jeney Zoltán.
Vasárnap
Az Eszmélet Zsebkönyvtár új kötetének bemutatója. Krausz köztudottan marxista történész; olyan aki Ivan Dragónak szurkol, miközben a Rocky-filmet (1985) nézi. Nehezen tudom eldönteni, hogy a családias (belterjes) hangulatú könyvbemutatónak melyik pillanat lehet a csúcspontja: az, amikor Artner elvtársnő megállapítja, hogy Vlagyimir Iljics Lenin elméletig bebizonyította, hogy a forradalomnak a perifériáról kell indulnia, vagy az, amikor Bartha elvtársnő — e későkapitalista októberi délutánon — rájön, hogy az imperialisták titokban bepoloskázták az orrlyukát. Nota bene Krausznak van némi igazsága, ami az interjúkötetben is több ízben előjön: a hazai partikuláris (sokszor apologetikus & romantikus-nacionalista) narratívák mellett gyakrabban kellene világtörténelmi kontextusban tárgyalni a magyar történelem meghatározó eseményeit. Na persze Krausz számára az egyetemes-objektív közelítés eleve marxista, és az elfogulatlan humanista történész szükségképpen a történelem (vagyis: az osztályharc) jó oldalán áll, azaz a balon, merthogy „vannak evidenciák”. Ami az Eszmélet Baráti Kör számára kb. azt jelenti, hogy az imperializmus korában, aki nem marxista-leninista, az fasiszta, miként azt Lukács György anno megírta.
