Gustav Cassel egy 1928-as újságcikkében arról ír, hogy a népboldogító reformer, a haladár társadalom-mérnök, a politikus legtöbbször a számok bűvöletében él: nézi a jövedelem-eloszlási statisztikát, a munkanélküliségi statisztikát, a népesedési statisztikát, a mindenféle statisztikákat, és közben méltatlankodva csóválja a fejét, hogy ez bizony nagyon nem jól van így. Ez a szám túl alacsony, ezt meg kell növelni, az a szám viszont ott túl magas, azt tehát csökkenteni kell, ez a szám itt megint csak alacsony, ezt szintén növelni kellene stb. A reformer tkp. szép számokat akar látni. E számmisztika okán viszont a reformer úgy kíván hatni a számokra, hogy magukat a számokat kívánja kiigazítani. Végtére is a számok a nem jók. A számokon viszont a legegyszerűbben hozzáadással és kivonással lehet változtatni. Túl sok pénzt költenek pl. a kórházak? Nem kell nekik annyit adni! Végtére is, ha valami túl sok, akkor abból ki kell vonni. Vagy csak az ágyszám magas? Le kell belőle vonni! Egyszerű, csak le kell szerelni az ágyak harmadát! Hiszen nyilván attól van olyan sok kórházi ágy, mert magas a számuk. Vagy magas a gáz ára? Mert magas összeg van a számlán, azért. Kézenfekvő hát a megoldás is, csökkenteni kell a számlán lévő összeget, és máris olcsóbb lesz a gáz. Vagy épp alacsony a nyugdíj? Van megoldás! Legyen magasabb a nyugdíjkorhatár, azaz legyen kevesebb a nyugdíjasok száma. Így aztán mindenre van biztos megoldás. Nagy a hőség? Le kell hűteni a hőmérőt, akkor majd nem mutat annyit! Mert leszerelni a kórházi ágyakat, alacsonyan tartani a gáz árát, vagy épp másként definiálni a nyugdíjat olyan, mint hőségben lehűteni a hőmérőt. A népboldogító reformer pedig kedvére álmodozhat: végtére, annyira hűti le a hőmérőt, amennyire csak jónak látja. Minden csak akarat kérdése. Azaz, vélekedik Cassel, miközben a reformer magasan fenn jár a számok világában nincs kellően tisztában e számok tulajdonképpeni jelentőségével, vagyis azokkal a rendszabályokkal, amelyek ezeket a számokat produkálják. A reformer számára minden pusztán összeadás és kivonás kérdése; ezért is gondolhatja azt, hogy amúgy deus ex machina módján felülről meg lehet egy-kettőre változtatni a dolgokat. Hiszen nem maguk a dolgok mennek rosszul, nem lent, kicsiben van a baj, hanem a számok nem jók, illetve a felsőbb akarat hiányzik. Így aztán elég akarni a számokra hatni. Még 2 millió munkahely kellene? Legyen! Másrészről felmerül a gyanú: nem lehet, hogy az okok és okozatok ilyetén összekeverése, illetve a számmisztika bizonyos mértékig magának a tudománynak eredménye? Nem lehet, hogy a különféle statisztikai aggregátumok arra csábítanak, hogy bizonyos mértékig tervezni akarjuk ezeket a számokat, mintha az olyan egyszerű lenne? A tudomány ui. felülről látja a világot, és ezáltal arra csábít, hogy felülről avatkozzunk be a világba, azaz inkább a végeredményt manipuláljuk, mintsem a gondok tényleges okán változtassunk.