Az emberek többsége a profitban semmi egyebet nem lát, mint pusztán annak eszközét, hogy egyesek többet fogyasszanak másoknál. Ludwig von Mises viszont mást lát. Mises szerint a profit és a veszteség valójában a közösség szűkös erőforrásainak hatékony elosztását szolgáló eszköz. Piacgazdaságban, így Mises, a vevők döntenek a vállalkozások sorsáról. Az emberek pénztárcája teszi nyereségessé, vagy épp veszteségessé a cégeket. A nyereség valójában arra bizonyíték, hogy a vállalkozó jól szolgálja az embereket. Mennél jobban képes a vállalkozó eltalálni a közösség új igényeit, vagy mennél hatékonyabban képes kielégíteni a már meglévő igényeket, annál nagyobb profitra tesz szert. Azaz, a nyereséges vállalkozó jól használja fel a társadalom szűkös erőforrásait, mert vagy az emberek sürgető, új igényeit szolgálja velük, vagy nagy hatékonysággal szolgálja ki a már meglévő igényeket. Ezzel szemben a veszteséges vállalkozó elpocsékolja a szűkös erőforrásokat, mert vagy olyasmit állít elő, amire az embereknek nincs igénye, vagy épp nagyon rossz hatékonysággal próbálja kielégíteni az emberek tényleges vágyait. Azaz, a veszteséges vállalkozó nem szolgálja jól az embereket. Más szóval, a nyereséges vállalkozó javára van a közösségnek, és jól használja fel a közösség szűkös forrásait, a veszteséges vállalkozó ellenben nem. Így Mises szerint a profit tulajdonképpeni funkciója az, hogy azokra a vállalkozókra ruházza a termelési tényezők felügyeletét, akik a leginkább képesek az embereket szolgálni. A Kornai-féle puha költségvetési korlát valójában a szűkös erőforrások e profitok és veszteségek általi elosztásának, azaz a tényleges vevői igények szerint elosztásának a mechanizmusát szűnteti meg. A veszteség elkerülésének kényszere (azaz a profit kényszere) által képesek ui. a fogyasztók a cégeket a markukban tartani, hogy azok végső soron ne a maguk vágyainak tegyenek eleget, hanem nekik, vagyis a fogyasztóknak. Ha viszont egy cég költségvetése puha, azaz ha van egy külső támogatója, egy örökös megmentője, ami rendre kihúzza e céget a bajból, tehát a veszteségeiből, akkor a cég idővel a saját vágyainak kezd el eleget tenni, és nem az emberek vágyainak, i.e. nem a fogyasztókat fogja szolgálni, hanem saját magát, illetve nem az embereknél akar jó lenni, hanem a külső támogatónál. Az ilyen cég szinte bizonyosan pocsékolni fogja a közösség szűkös erőforrásait, és mert megmaradása nem a vevők pénztárcájától függ, a terméke vagy szolgáltatása is gyenge lesz. És pontosan így működött a szocialista rendszer, illetve nagyrészt ma is így működnek az állami vállalatok.