Az értelmiségiek sohasem viseltettek túlontúl gyengéd érzelmekkel a piac iránt. Mondhatni, számukra a piac mindenkor alantas emberek alantas motivációinak a gyűlhelye volt csak, és persze maradt mindmáig. Az értelmiség, és különösen a humánértelmiség számára a piac leginkább egy infernális valami, afféle szükséges (némely értelmiségi számára szükségtelen) rossz, amit nem illik érteni, csak némi fölényes megvetéssel tekinteni rá. Legalábbis George Stigler szerint. Így aztán rögtön adódik is a kérdés: miért e megvetés és lesajnálás, honnan e permanens ellenszenv? A válasz pedig viszonylag egyszerűen megadható: a piac nyíltan és egyértelműen az egyéni önérdekek alapján működik, vagyis az egyéni önérdek adja minden piaci viselkedés lényegi motivációját. (Amihez azonnal hozzá is tehetjük: ettől működik a piac olyan jól.) Ugyanakkor egy magára valamit is adó értelmiségi aligha lelkesedhet olyasmiért, ami nyíltan az egyéni önérdek alapján működik. Annak ui. minimum nemtelennek, önzőnek és csúfnak kell lennie. Mert ha valakinek, akkor mindenek előtt az értelmiséginek kell az egész közösség felé elkötelezettséget és felelősséget mutatnia. És ha az altruista érzelemvilág és világlátás valakinél igazán morális alapállás kell legyen, akkor az csakis az értelmiségi lehet. És persze ha van valami, ami ezzel az altruista morális alapállással - látszólag - gyökereiben ellentétes, akkor az csakis az önérdek lehet. Mindazonáltal nem vagyunk-e hajlamosak arra, hogy az önérdeket túlzottan is a piaci viselkedésre korlátozzuk? – kérdezi Stigler. Végtére az ember csak ritkán mond ilyesmit: „Pusztán azért tértem ki a vonat elől, mert nem akartam fájdalmat okozni azoknak, akikkel vasárnaponként együtt járok hittanra.”. Tán nem úgy van-e, hogy az önérdek valójában minden cselekvésünket mélységesen áthatja? Vagy talán a társadalom nagyobb dicsősége végett járunk csak iskolába, talán a közösség javára tanulunk csak idegen nyelveket, a világ jobbá tétele végett leszünk szerelmesek? Talán csak a demográfiai helyzetet javítandó lesznek gyermekeink, és pusztán a közösség nagyobb jóléte miatt vállalunk állást? Talán könyvet is csak azért olvasunk, filmet is csak azért nézünk, hogy műveltebb legyen a nemzet? Kocogni is csak a népegészséget javítandó járunk el? Talán még a Balaton parton is csak azért barnulunk, hogy kipihentebb legyen a haza? Értelmiségiek is pusztán az emberiség javára vagyunk? És egyébként is: van egyáltalán valami, amit másvalakiért teszünk (mármint a szeretteinken kívül)? Persze ne legyünk cinikusak, biztosan van, és persze az altruizmus is fontos. No de azért hipokriták se legyünk! A piac az önérdek alapján működik, de tálán nem kizárólag csak a piac. Épp csak a piaci viselkedésen szeretjük ezt a motivációt a leginkább észrevenni, és nem pl. azon, amikor magunknak akarjuk a legszebb értelmiségi lányt az évfolyamon. Vagy akkor ez utóbbi is önző dolog lenne? A világ kárára vagyunk mohók és kapzsik, amikor mi kérjük meg a kezét?